Az Alkotmánybíróság előtt tüntettek a károsultak

Teljes kártalanítást, a károsultak kárpótlásáról szóló törvény végrehajtását, illetve új törvény megalkotását követelték Quaestor-károsultak kedden Budapesten, az Alkotmánybíróság (Ab) épülete előtt.

A csoport eredetileg azért hirdetett demonstrációt keddre az Ab épülete elé, mert úgy tudták, ezen a napon születik döntést a Quaestor-törvény ellen benyújtott alkotmányossági kifogásokról. A sajtóban időközben napvilágot látott, hogy az Ab megsemmisítette a jogszabályt. A demonstráción ezt Himmer Éva aktivista úgy értékelte: az Alkotmánybíróság "erkölcsileg megsemmisült".

Download (1)

A mintegy 50 károsult részvételével megtartott demonstráción az aktivista hangsúlyozta: 104 napja, vagyis augusztus 6-án lejárt a törvény által a károsultak kifizetésére megszabott határidő. Ennek ellenére a követelésük csupán egyharmadát, mintegy 86 milliárd forintot kapott vissza 32 ezer károsult. A kormány folyamatosan arra hivatkozott, hogy az Alkotmánybíróság döntésére várnak a kártalanítással, ám ennek nincs halasztó hatálya a törvény végrehajtására - tette hozzá. Most végleg kiderült - folytatta -, hogy mindez "sunyi taktikázás" volt, egy politikai kör segítette a példátlan csalást, hiszen az "kormányzati összefonódás nélkül elképzelhetetlen lett volna".

Kálmán-Pikó István aktivista az MTI-nek elmondta: értékelésük szerint a Befektető-védelmi Alaptól (Beva) mindenkinek meg kell kapnia 6 millió forintig a kártalanítást, ám a Beva csak a fiktív kötvények után fizetett. Ez azt jelenti, hogy van, aki csak 2,8 millió forintot kapott 6 millió helyett. Ugyanakkor a Quaestor-törvény alapján 30 millió forintig járna a kártalanítás valamennyi ügyfélnek, függetlenül attól, hogy fiktív vagy valós az általa vásárolt kötvény - fűzte hozzá, jelezve: a kifizetés elhalasztását az Ab előtt fekvő beadványokkal indokolták, holott ennek nem lenne halasztó hatálya. Kijelentette: az új helyzetben követelik a kártalanításról szóló új törvény mielőbbi megalkotását.

Download

A demonstráción Orbán Viktor miniszterelnököt, Polt Péter legfőbb ügyészt, Matolcsy György jegybankelnököt, Rogán Antal és Szijjártó Péter minisztert, valamint Tarsoly Csabát, a Quaestor-cégcsoport vezetőjét ábrázoló életnagyságú papírmasé bábukat állítottak fel. Emellett transzparenseket emeltek a magasba, "kamu kötvény", "kamu törvény", "kártalanítást!" feliratokkal. Az emberek a többi közt azt skandálták, hogy "nem hagyjuk", "maffia", "tolvaj banda", "igazságot!".

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com