Az összes devizahitel szerződés semmis!?

Kérjük oszd meg, lájkold és csatlakozz   --- ez minden magyar családon segíthet, aki hitelt vett fel!!! -
Köszönjük!!!


34165_csanyi_sandor_otp

Szinte az összes devizahiteles szerződés érvénytelen, azaz semmis – legalábbis ez következik a Fővárosi Törvényszék OTP ellen hozott jogerős döntésének indoklásából.


Nyomj egy lájkot kérlek, ha egyetértessz, hogy a bankok egy forintot se kapjanak, ameddig nincs bírósági döntés az ügyben!





[divider]Persze a Kúria mindent felülvizsgál az üggyel kapcsolatban.

Semmis az a kölcsönszerződés, amelynél a szerződésben nincs leírva az adóst terhelő minden költség – derül ki a Fővári Törvényszék OTP ellen múlt héten meghozott jogerős döntésének indoklásából.

A devizahiteleknél nem volt előre meghatározva, hogy a kiutalt hitel mennyibe fog kerülni. Ezt még a bank sem tudta akkor kiszámolni amikor a szerződést aláírták.

A BANK NEM HIVATKOZHATNA ARRA, HOGY AZ EMBEREK IS UTÁNNA NÉZHETTEK VOLNA A DEVIZAHITEL SZERZŐDÉSÜK MEGFELEL-E A JOGSZABÁLYOKNAK


A legtöbb szakember és laikusnak is az a véleménye, hogy azért a bankhoz ment mindenki hitelt felvenni, mert ebben a témában a bank volt a szakember.

Ha tönkre megy az autó fékrendszere, akkor nem a henteshez megyünk, hanem az autószerelőhöz.
Ha a fék miatt baleset ér bennünket, akkor a felelősség a szerelőt terheli. Bennünket nem is terhelhet, hiszen azért mentünk szakemberhez, mert mi nem értettünk hozzá.

A bank is egy szakcég, aki pénzzel foglalkozik. Csak, hogy Ő nem volt korrekt, mert, mivel az emberek nem értenek a pénzhez átverték a hitelfelvevők legnagyobb részét. Olyan szerződést írattak alá mindenkivel, ami nem felelt meg a jogszabályoknak sem.


Térjünk vissza az OTP perhez.

Az OTP ellen, a teljes hiteldíj számítási módja alapján indított pert elsőfokon elbukta az a jogász, aki a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (PITEE) égisze alatt tevékenykedik. A Fővárosi Törvényszék számtalan pontban osztotta az elsőfok véleményét, a legfontosabb kérdésben azonban ellentétesen határozott. A részletes indoklás és a döntés alapján (ami ma került nyilvánosságra) úgy tűnik, a PITEE olyan fogást talált a rendszeren, amibe kapaszkodva szinte minden devizahiteles akár meg nem történtté is teheti az elmúlt évek lidércnyomását. Mielőtt részleteznénk, hogy miről is van igazán szó, azért rögzítjük: a jogászok körében sebtében végzett felmérésünk során a perben nem érintettek közül egyelőre senki sem gondolja, hogy a Kúria változatlanul hagyja ezt az ítéletet.

A leírtak alapján az OTP a teljes hiteldíj (THM) számítása során figyelembe vette, hogy az adós a devizahitelhez vételi árfolyam jutott, míg a törlesztést eladásin teljesítette, de annak számítási módja és mértéke nem volt világos előtte.

Hasonló okból a Szegedi Ítélőtábla a Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége kezdeményezte perben ezt az eljárást már részben érvénytelennek minősítette. A Kúria iránymutatása az ilyen ügyekben még nem ad eligazítást, az ugyanis csak az egyoldalú szerződésmódosításokról szól (a gyakorlati következmények egyébként még ezen a téren is a konkrét ítéletekből derülhet majd ki). A helyzetnek viszont most mindenképpen változnia kell. Az OTP ugyanis mindkét ügyben törvényességi felülvizsgálatot kért.

THM-számítás
A konkrét mértéknél az OTP (nem minden bank tett egyébként így) a törlesztőrészleteket forintban, méghozzá a deviza eladási árfolyammal kalkulált forintértékkel vette számításba. A tét most már nagyon nagy. A mostani döntésben alaposan rávertek a szegedire. A bíróság ugyanis nem egyetlen pontot, hanem a teljes devizahitel-szerződést mondta ki semmisnek.

A hitelintézeti törvény akkor hatályos szövege szerint ugyanis – mint az indoklásban olvasható – „semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíj mutatót és a hiteldíj mutató számítása során figyelembe nem vett egyéb költségek meghatározását és összegét vagy becslését; továbbá a szerződéssel kapcsolatos összes költséget”. A költségek közé pedig a bíróság besorolta az „árfolyamrést” is.

Bizonyos esetekben a semmissé nyilvánításnak extrém következményei is lehetnek. Leginkább a kisebb összegű autóhiteleknél fordulhat elő az, hogy a felvett hitelnél már többet is visszafizettek az adósok az évek során, miközben a bank - az árfolyam változása és a kamatok megugrása miatt - még mindig nyilván tart bizonyos tartozást. A semmisség és az azt követő elszámolás ilyenkor azt is eredményezhetné, hogy a bank fizet vissza némi pénzt az adósnak.


Mindez azonban egyelőre elméleti gondolatmenet, hiszen az egyetlen konkrét semmisségi ügyben érintett OTP jelezte: nem ért egyet az ítélettel, ezért minden jogorvoslati lehetőséggel élni fog. Fellebbezni nem tud, de a Kúriához 60 napon belül felülvizsgálati kérelemmel fordulhat, ez pedig még megfordíthatja a dolgok állását. Az ügy visszakerülhet valamelyik korábbi stádiumba, és más bíróhoz kerülve más eredményt is szülhet egy új tárgyalás.

Egyelőre Kásler Árpád áprilisban meghozott jogerős ítélete is a Kúrián várakozik. Abban az ügyben január közepén várható döntés.

Az OTP nem gondolja, hogy tévedett bármikor is. Még a Kásler per után sem vettek vissza a vehemenciájukból, sőt az OTP tulajdonosa Csányi Sándor megfenyegette Kásler Árpádot, aki most 100 millió forintra perelte az OTP vezért.




Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com