Bakondi: 80 milliárdot költött tavaly az állam a migránsválság kezelésére

Az elmúlt évben 80 milliárd forintot költött a magyar állam a migránsválság kezelésére - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kérdésre válaszolva pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.20130320-bakondi-gyorgy-az-orszagos-katasztrofavedelmi3Bakondi György kiemelte, a nyugat-balkáni útvonal lezárása után már csak érvényes schengeni vízummal juthatnak el a migránsok Nyugat-Európába. Ez egyben azt is jelenti, hogy jelentős számú menekült rekedt a nyugat-balkáni útvonal államaiban - tette hozzá.

A főtanácsadó elmondta, hogy Görögországban 36 ezer illegális bevándorló tartózkodik és naponta 2-3 ezer érkezik a görög szigetekre Törökországból. Az idomeni görög-macedón áteresztési pontnál mintegy 15 ezer ember halmozódott fel. Macedóniában 1500, Szerbiában 2 ezer, Horvátországban pedig 500 migráns tartózkodik, akiknek egyelőre bizonytalan a sorsuk - tette hozzá.

Ugyanakkor Törökországban 2,7 millió szír él, 600 ezerrel lettek többen január óta, és jelentős számú szíriai és iraki menekült húzódott meg a szíriai kurd területeken is - sorolta Bakondi György. Eközben a török migrációért felelős miniszter legutóbb úgy nyilatkozott, hogy nem fogadják vissza azokat, akik elérik a görög szigeteket - tette hozzá.

Arról is szólt, hogy az osztrák, a cseh és a lengyel rendőrök mellett március közepétől magyar rendőrök is segítik a macedón-görög határon a macedón rendfenntartók munkáját. Fennáll a lehetősége annak, hogy a migránsok, az embercsempészek új útvonalakat keresnek, Albánia, illetve Bulgária és Románia felé - mondta.

Magyarországon 2220 migráns tartózkodik közösségi szállásokon, őrzött szállásokon és idegenrendészeti őrizetben. Januártól márciusig ismét sok volt az illegális határátlépés, az elmúlt két napban azonban már csak 20-20 határsértőt vettek őrizetbe a hatóságok - ismertette Bakondi György.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com