Benkő: továbbra is népszerű a honvédtiszti pálya

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) katonai szakjaira 720-an jelentkeztek idén. Ez azt tanúsítja, hogy továbbra is népszerű a honvédtiszti pálya, hiszen a felvettek arányában négy és félszeres a túljelentkezés - emelte ki a Honvéd Vezérkar Főnöke az MTI-nek adott interjújában.Benkő TiborBenkő Tibor azt mondta: örömmel tapasztalják, hogy a jelentkezők mind tudásban, mind fizikálisan felkészültek. A túljelentkezési mutatókat és a felvételi követelményeket is figyelembe véve "a jelentkezők közül valóban a legjobbak" kezdhetik meg honvédtisztjelöltként az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon a tanulmányaikat - fűzte hozzá.

A vezérkari főnök elmondta: augusztus 20-án, szombaton a Parlament előtti Kossuth téren az elmúlt évekéhez hasonló nagyságrendben az idén 104 tisztjelölt teszi le ünnepélyes katonai esküjét. A leendő hadnagyok a Magyar Honvédség 24 szervezeténél kezdik meg hivatásos katonai pályájukat. Legtöbben a két nagy lövészdandár, a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár, illetve a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár állományába kerülnek.

Emellett lesznek közöttük olyanok, akiknek beosztásuk alapján napi feladatot jelent majd a határ menti szolgálat. Benkő Tibor megjegyezte: "ez a feladat egyébként nem ismeretlen számukra", hiszen a végzős hallgatók az elmúlt tanévben többször is megfordultak előbb felkészítés és gyakorlat keretében a határ mentén, majd aktív katonákkal együtt is láttak el feladatokat.

A határ menti szolgálatukért a hallgatók a nyár elején a "Migrációs válsághelyzet kezeléséért" szolgálati jelet is átvehették - hangsúlyozta a vezérezredes. A honvédtisztjelöltek e feladatok teljesítésével és azzal, hogy működés közben látták a Magyar Honvédséget, nagy tapasztalatot szereztek, amelyeket jól tudnak majd kamatoztatni az augusztus 20. után kezdődő tiszti hivatásukban is - emelte ki.

Benkő Tibor azt mondta: idén is büszkék lehetnek a végzett hallgatókra, hiszen nemcsak a határ menti feladatokban, hanem az iskolapadban és a gyakorlatokon is tisztességgel helytálltak. A most esküt tevők harmada végzett jeles eredménnyel, közülük tizenöten kiválóan. A végzősök okleveleinek átlaga 4,23. A tisztjelöltek tizenegy százaléka nő - tette hozzá.

A vezérkari főnök kitért arra is, hogy a most esküt tevő tisztjelöltek mellett a honvédségnek szüksége van más szakemberekre is katonaként, ilyenek például bizonyos mérnöki vagy orvosi végzettségek. Az ilyen tanulmányokat folytató fiatalok megnyerésére újult meg - Simicskó István honvédelmi miniszter kezdeményezésére - a honvédség ösztöndíjas programja.

Ez "igazán vonzó feltételekkel várja a honvédelem ügye iránt elkötelezett, a katonai pályát szívesen választó mérnök- és orvostanhallgatókat" - fogalmazott a vezérezredes. A megújult pályázati feltételek rugalmasak, és a felkínált ösztöndíj összege is sokak számára lehet vonzó - emelte ki Benkő Tibor. Hozzátette: ezt jól mutatja az érdeklődők nagy száma is az augusztus végén záruló pályázati körben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com