Betonkeverőben készítették a gyrost egy illegális Pest megyei üzemben - videó

Betonkeverőben készítették a gyrost egy illegális Pest megyei üzemben, ahol több mint huszonkét tonna terméket foglaltak le - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szerdán az MTI-vel.

Azt írták, a nagykereskedés mögötti épületben egy engedély nélkül működő üzemben fedezték az ellenőrök, hogy betonkeverőben készül a gyros, nagy mennyiségben. Az ott dolgozók az ellenőrzés megkezdésekor elmenekültek a helyszínről.

nébih

A fellelt dokumentumok alapján számos fővárosi gyorsétteremhez szállítottak az üzemből - áll a közleményben.
A húsnagykereskedést december elején ellenőrizte a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Adóigazgatóságának megkeresésére.

A szakemberek több jelöletlen és nem nyomon követhető terméket találtak, emellett megállapították, hogy az üzemben nem vezettek dokumentációt a bontásról, darabolásról.

A jelöletlen baromfitermékek Lengyelországból érkeztek ekáer-szám (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) nélkül, míg a lefoglalt marhahúsoknak a nyomon követése nem volt megfelelő.

A NÉBIH KÜI valamennyi helyiséget hatósági zár alá helyezte, és elrendelte huszonkét tonna baromfi-, pulyka- és marhahús, joghurt és fűszer megsemmisítését. Az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható - olvasható a közleményben.



MTI

Hozzászólások


Vizes volt a család, ezért nem vette fel őket a pesti taxis az özönvízben

Vizes volt a család, ezért nem vette fel őket a pesti taxis az özönvízben

Egy pesti taxis emberségből elégtelenre vizsgázott egy kisgyerekes családdal szemben.

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Az egyik autóból a motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés.

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Így történt az eset a vádirat szerint.

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány döbbenetes esetről számolt be a Facebookon.

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát  a  debreceni banda

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát a debreceni banda

A debreceniek aggódnak az állatért, kétségbeesetten próbálnának segíteni.

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

A megtámadott pizzás védelmére kelt egy fiatal nő, ő rosszabbul járt.


Bezár az EGRI minaret

Bezár az EGRI minaret

Felújítás Egerben

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor  - videó

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor - videó

A miniszterelnök egy hatlelkes falu legidősebb lakóját, özvegy Csúcs Imréné, Bözsi nénit látogatta meg.

Alvó 3 éves gyerekre zuhant rá a bölcsőde plafonja Szekszárdon - videó

Alvó 3 éves gyerekre zuhant rá a bölcsőde plafonja Szekszárdon - videó

A kisgyerek az arcán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Nyugdíjas rendőrkutya örökbe fogadásához kér segítséget a rendőrség

Nyugdíjas rendőrkutya örökbe fogadásához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség gazdit keres egy rendőrkutyának, akit 10 év szolgálat után nyugdíjaztak.

http://ujhazak.com