Biszku-per - Jogász: ez nem egy szokványos büntetőper

Nem szokványos büntetőper a háborús bűntettel megvádolt Biszku Béla ügye, az államapparátus több mint ötven évvel ezelőtti működését is számba kell venni a bizonyítékok figyelembevételénél - mondta Filó Mihály büntetőjogász az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.biszkuA jogászt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Fővárosi Ítélőtábla hétfői másodfokú végzésével hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet a háborús bűntettel megvádolt 94 éves Biszku Béla ügyében. A döntés értelmében új eljárásban másik bírói tanácsnak kell eljárnia első fokon az ügyben.

Filó Mihály kitért az ítélőtábla azon utasítására, hogy az új eljárásban fel kell tárni, miként keletkeztek a korábban bizonyítékként felhasznált, több mint fél évszázaddal ezelőtti levéltári okiratok. Példaként említette erre, hogy fontos feltárni, a pártbizottsági jegyzőkönyveket az elhangzottaknak megfelelően, szó szerint vezették, vagy utólag állították össze.

Az eljárás másik nehézségeként említette, azt a vád sem állítja az 1956-os két sortűzzel kapcsolatban, hogy a volt belügyminiszter "húzta volna meg a ravaszt", vagy akár jelen lett volna a sortüzeknél. Ehelyett azt vizsgálják, hogy Biszku Béla közvetetten, "az akkori államapparátust használhatta-e fegyverként", és ezt igen nehéz bizonyítani.
A jogász az elsőfokú eljárás hibái közé sorolta, hogy a tényekből hibás következtetéseket vontak le, például az egyik sortűzben megállapították Biszku Béla büntetőjogi felelősségét, a másiknál nem, noha az akkori belügyminiszter mindkét esetben az államvezetés tagjaként adott vagy nem adott bizonyos utasításokat.

Filó Mihály ezt és az ehhez hasonló, történelmi igazságtételt jelentő ügyeket az ókori görög tragédiákhoz hasonlította, amelyekben a társadalomra gyakorolt hatás a legfontosabb, ám a katarzishoz, a "megtisztulás" érzéséhez elengedhetetlen, hogy betartsák a bizonyítási eljárási szabályokat.

A Fővárosi Ítélőtábla hétfőn Biszku Béla ügyében kimondta: az elsőfokú döntés annyira megalapozatlan, hogy arra érdemi másodfokú határozatot nem lehet építeni. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem tett eleget ügyfelderítési és indoklási kötelezettségének, de különösen a bizonyítás hibái miatt elkerülhetetlen új elsőfokú eljárás lefolytatása, amelyre egy másik bírói tanácsot kell kijelölni - határozott a tábla.

A vád szerint Biszku Béla a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában, és felelős a karhatalom által leadott, halálos áldozatokat követelő sortüzekért; a fővárosi Nyugati pályaudvarnál és Salgótarjánban lőttek fegyvertelen polgárokra 1956-ban. Tavaly májusban a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát, aki bűnösségét mindvégig tagadta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com