Budapest Pride - Gyülekeznek a vonulók az Operánál

Szigorú biztonsági intézkedések mellett szombat délután elkezdtek gyülekezni a Budapest Pride Fesztivál felvonulásának résztvevői az Andrássy úton, az Operánál.prideA leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség rendezvényére már délután három órakor több százan várakoztak az Andrássy út és a Hajós utca találkozásánál. A vonulók a Nagymező utcánál tudnak belépni a kordonokkal lezárt területre. A rendezvény környékén nagyfokú rendőri jelenlét tapasztalható.

A tömegben főként fiatalok láthatók, akiknél szivárványszínű zászlók, színes lufik, és transzparensek vannak.
A szervezők közlése szerint a felvonulás célja: zenével, zászlókkal, transzparensekkel szólaljanak fel azért, hogy leszbikusként, melegként, biszexuálisként, transznemű vagy queer emberként is önmaguk lehessenek és önazonosan, félelem nélkül élhessenek.

A felvonulás a tervek szerint délután négykor indul és a Tabánba tart majd.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Extrém hidegben kapcsolták le a magyar vlogger áramát – videó

Extrém hidegben kapcsolták le a magyar vlogger áramát – videó

Másodszor jelentkezik Fira Heffner a pokolból!

Két tragikus buszbaleset tört össze szíveket

Két tragikus buszbaleset tört össze szíveket

Rövid időn belül két buszkirándulás is halálos áldozatokat követelt. Hogyan lehet feldolgozni?

Különös forgó „jég körhintát” formáztak a Balaton jegén – videó

Különös forgó „jég körhintát” formáztak a Balaton jegén – videó

Láncfűrész és ásó segítségével a Balaton jegébe „jég körhintát” vágtak.

Szóviccelt a politikus a buszbaleset kapcsán?

Szóviccelt a politikus a buszbaleset kapcsán?

Csató Gábor az OMSZ főigazgatója és a megélhetési politikus volt jelen az EMMI nagy beszédén.

A Teréz körúti robbantó együtt nézegette édesapjával a kamera felvételeket!

A Teréz körúti robbantó együtt nézegette édesapjával a kamera felvételeket!

Az édesapa elfogult fiával szemben – nézzük meg miért is?

Nem fáradtság okozta a magyar buszbalesetet!

Nem fáradtság okozta a magyar buszbalesetet!

A veronai balesetben a buszt magyar sofőrök vezették.

Szmogriadó Budapesten

Szmogriadó Budapesten

Veszélyes szállópor koncentráció, hétfőn reggel 6 órától szmogriadó

Bölcsődéből vitte el a gyámügy a munkásszállón lakó nő gyerekét

Bölcsődéből vitte el a gyámügy a munkásszállón lakó nő gyerekét

Egy munkásszállón élő nőt kegyetlenül elszakítottak gyerekétől.

Kegyetlen: saját ágyában hűlt ki a 11 éves cukorbeteg kisfiú

Kegyetlen: saját ágyában hűlt ki a 11 éves cukorbeteg kisfiú

Megrázó tragédia történt Székesfehérváron, ahol egy fiút ágyában kihűlve találtak meg

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

http://ujhazak.com