Ároktői banda - A Fidesz üdvözli az ítéletet

A Fidesz üdvözli az úgynevezett ároktői banda ügyében hozott szigorú ítéletet, és hogy a gyilkosok életfogytig börtönben maradnak.

Ároktői banda - Ítélet R. Elemér és társainak büntetőpeA nagyobbik kormánypárt pénteki, az ítélethirdetést követően kiadott közleményében azt írta: beigazolódott, hogy volt értelme a büntető törvénykönyv szigorításának és a büntetőeljárási törvény módosításának.

Emlékeztetnek: már sokkal súlyosabb büntetés jár az idősek elleni bűncselekményekért és nincs felső határa a kiemelkedően súlyos bűncselekmények esetében az előzetes letartóztatás időtartamának.

"Bűn nem maradhat büntetlenül! A Fidesz továbbra is a rend pártján áll és a jövőben is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a bűnösök a legszigorúbb büntetést kapják" - írta közleményében a párt.

A Fővárosi Ítélőtábla pénteki ítélete szerint három vádlott életfogytiglani börtönbüntetést kapott, közülük kettőt a bíróság kizárt a feltételes szabadság lehetőségéből. A három másik vádlott húsz-, tíz- és nyolcéves szabadságvesztéssel sújtott a bíróság. Az ítélet szerint a vádlottak éjjel, maszkban rátörték a bejárati ajtót a 70-80 éves emberekre, rúgták, bottal, ököllel verték őket, majd megkötözték és úgy bántalmazták tovább, hogy értékeiket megszerezzék.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com