Biszku-ügy: csütörtökön várható elsőfokú döntés

Várhatóan csütörtökön hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék az 1956 utáni megtorlások miatt háborús bűntettel vádolt 94 éves Biszku Béla megismételt büntetőperében.

Az 1921-ben született Biszku az 1950-es évektől az állampárt vezetőségéhez tartozott, 1956 után belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes volt.

biszku_bela_12

Az ügyészség a rendszerváltás után 23 évvel, 2013 októberében emelt vádat, melynek lényege, hogy Biszku a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában.

A karhatalom a forradalmat követően Kádár János kormányának védelmében halálos áldozatokat követelő sortüzeket adott le fegyvertelenül demonstráló polgárokra. Ezek közül a vádirat tartalmazza az 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál történt, három halálos áldozatot követelő sortüzet és a két nappal később, Salgótarjánban lezajlott eseményeket, ahol karhatalmisták és szovjet katonák fegyvereitől negyvenhatan haltak meg, köztük nők és gyerekek.

Az ügyészség Biszku terhére rója azt is, hogy karhatalmisták 1957 márciusában három akadémiai kutatót súlyosan bántalmaztak Martonvásáron, ám a felelősségre vonás elmaradt.

Az ügyészség szerint Biszku elkövette a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása elnevezésű bűncselekményt is azzal, hogy 2010-ben egy televíziós nyilatkozatában arról beszélt: 1956-ot ellenforradalomnak tartja, és szerinte akkoriban nem koncepciós perek folytak. Továbbá megállapítható a lőszerrel visszaélés, ugyanis a nyomozás során az egykori kommunista pártvezető lakásán tizenegy töltényt találtak.

Biszku a büntetőperben részletes vallomást nem tett, de bűnösségét mindvégig tagadta. A tárgyalásokra tolószékben érkezett, idős nőrokonai támogatták, nagyothalló készüléken kísérte figyelemmel az ellene folyó eljárást.

A 2014 márciusában elkezdődött elsőfokú büntetőperben két hónappal később, májusban hirdetett ítéletet a törvényszék: Biszku öt és fél év szabadságvesztést kapott felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett, a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása és lőszerrel visszaélés miatt.

Az elsőfokú döntés nem emelkedett jogerőre, mert a vád életfogytiglan kiszabásáért, a védelem viszont az eljárás megismétlése érdekében fellebbezett.

Idén júniusban a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla, részben a védői érveléssel összhangban, kimondta: az elsőfokú döntés annyira megalapozatlan, hogy arra érdemi másodfokú határozatot nem lehet építeni. A törvényszék nem tett eleget ügyfelderítési, indoklási kötelezettségének és súlyos bizonyítás hibákat vétett.

Rúzsás Róbert, a tábla tanácselnöke akkor, szóbeli indoklásában megjegyezte: nem kizárt, hogy a további bizonyítás eredményre vezethet. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a történelmi felelősség és a büntetőjogi felelősség megállapítása között lényegi különbség van, az egyikre a történelemtudomány, a másikra a büntetőjog szabályai vonatkoznak.

A határozathirdetés után Biszku Béla védője újságíróknak azt mondta: megnyugtató, hogy a magyar igazságszolgáltatás képes korrigálni egy ilyen politikailag motivált ügy hibáit. Magyar Gábor azt hangsúlyozta: ügyfele és az egész társadalom számára egyaránt az a legfontosabb, hogy kiderüljön az igazság. Ezt azonban nem segíti, ha a hatóságok nyomás alá kerülnek és előre gyártott koncepciók alapján közelítenek egyes ügyekhez.

A másodfokú, hatályon kívül helyező döntés után a kormánypártok mielőbbi érdemi döntést sürgettek. Gulyás Gergely fideszes képviselő szerint a tábla határozata azt mutatja, hogy az igazságszolgáltatás még a legnyilvánvalóbb bűnösökkel szemben sem képes a megfelelő eljárás lefolytatására. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig úgy fogalmazott: "én azok közé tartozom, akiket az ítélet indoklása kifejezetten felháborít".

Ibolya Tibor fővárosi főügyész néhány héttel később a sajtóban "arcpirítónak" titulálta a másodfokú határozatot, szerinte a védelem "csörgősipkás bohócot" csinált a táblából, amely nem mert eleget tenni kötelességének és inkább mondvacsinált indokokkal visszaküldte az ügyet első fokra.

A Fővárosi Törvényszék soronkívüliséget rendelt el a megismételt eljárásban, a tárgyalás októberben kezdődött. Decemberben a perbeszédek során az ügyész életfogytiglani szabadságvesztést kért, a védelem pedig részben az eljárás megszüntetését elévülés miatt, részben pedig felmentést.

Az ügyész perbeszédében a karhatalmat mint illegális félkatonai szervezetet a náci Németországban létrehozott SS-szel állította párhuzamba és bűnszervezetnek minősítette. Hangsúlyozta: bár közvetlen tűzparancsot nem adott ki Biszku Béla, ennek nincs jelentősége, mivel a karhatalmat kifejezetten ezzel a céllal hozták létre, így a vádlott büntetőjogi felelőssége megállapítható. Az ügyész kiemelte azt is, hogy Biszku Béla soha nem bánta meg tetteit, máig büszke rájuk.

A védő ugyanakkor vitatta, hogy a karhatalmisták tetteivel összefüggő vádbeli cselekmények a nemzetközi jog szerinti el nem évülő háborús bűntettnek minősülnének, így pedig az eljárás megszüntetésének van helye. Továbbá a védő rámutatott arra is: nem bizonyítható, hogy a vádbeli sortüzek a vádlott akaratából történtek.

Az ügyvéd perbeszédében rámutatott: hiába üldözi az állam Biszku Bélát, az ő személyén keresztül nem tud erkölcsi ítéletet mondani az önkényuralmi rendszer felett, csupán revansot tudnak venni annak módszereit alkalmazva.

A rendszerváltás óta eltelt negyedszázad során magyar pártállami vezetőt még nem vontak felelősségre, ez az első per, ahol erre egyáltalán kísérletet tesznek a hatóságok. Az 1956-os salgótarjáni sortűz miatt megvádolt karhatalmisták 1990-es években lezajlott perében Biszku Béla tanú volt.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com