Életfogytiglani fegyházbüntetést kapott az élettársát agyonverő férfi

Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki 2011 februárjában egy debreceni lakásban agyonverte élettársát - közölte az ítélethirdetés után a törvényszék szóvivője az MTI-vel.

bírói kalapácsTatár Tímea hozzátette: a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt elítélt férfi leghamarabb 35 év letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra. A bíróság a vádlottat kötelezte a hétmillió forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére is.

Lányi Csaba tanácselnök az ítélet indoklásakor elmondta: a vádlott a rendőrségi szakban beismerő vallomást tett, de a bíróság előtt visszavonta. A férfi szerint miközben ő kirohant az utcára segítséget kérni, valaki bement a házba, és az az idegen okozta a nő halálos sérüléseit.

A bíróság két éven át folytatta le bizonyítási eljárását, minden DNS-mintáról kiegészítő szakvéleményeket kért, és ezek mindegyike a vádhatóság álláspontját támasztotta alá. A gyilkos eszközökön a vádlott DNS-nyomait találták a szakértők - ismertette a szóvivő.

A vádlott és a sértett gyermekkoruk óta ismerték egymást, többször éltek együtt. Egy közösen elkövetett bűncselekmény miatt mindketten börtönbe kerültek, a nő hamarabb szabadult, és összeköltözött egy másik férfival.
A vádlottat 2010 őszén engedték ki a börtönből, ezután Debrecenbe ment, hogy felmelegítse kapcsolatát a későbbi sértettel. A nő szakított is új élettársával, egy hónap után azonban újra otthagyta a vádlottat, és visszatért korábbi párjához.

A férfi nem akart belenyugodni a szakításba, 2011. február 9-én ittas állapotban elment hozzájuk, és minden szó nélkül megütötte vetélytársát, majd a nővel egy rokonának közeli lakásába távozott. Útközben végig bántalmazta az asszonyt, ütötte, rúgta, a haját tépte, majd a lakásban folytatódott a bántalmazás. A sértettet minden, keze ügyébe kerülő eszközzel ütötte-szúrta: késekkel, villával, ollóval, vízforralóval, kitört létrafokkal, festőhengerrel. Amikor észlelte, hogy elveszítette az eszméletét, lelocsolta egy vödör hideg vízzel, de a nő nem tért magához.

A vádlott az utcára kifutva egy buszmegállóban várakozó férfit kért meg arra, hogy értesítse a mentőket és a rendőrséget, de a mentők már nem tudtak segíteni. Az asszonyon több mint 90 sérülést, egyebek mellett combcsont-, orrcsont- és bordatörést, valamint lép-, vese- és tüdősérülést találtak az orvos szakértők.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügyész tényleges életfogytiglant kér, a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett. Az előzetes letartóztatás fenntartásáról hozott végzést minden érintett tudomásul vette.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com