Elfogták Brazíliában Kisbandit (2. rész)

Brazíliában elfogták L. Andrást - közölte a rendőrség hétfőn. Az MTI információja szerint Lakatos Andrásról van szó, akit korábban a sajtóban Kisbandi néven, az alvilág pénztárosaként emlegettek.

rendőrség-bűnügy5A rendőrség honlapján közzétettek szerint a brazil hatóságok négy napja, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján fogták el és vették őrizetbe az 53 éves férfit, aki ellen csalás miatt adott ki nemzetközi és európai elfogatóparancsot a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kisbandi egy időben szerepelt a tíz legkeresettebb magyar bűnöző - rendőrség által készített - listáján. Az alvilág bankáraként is emlegették, ám ezt Lakatos András újságírók előtt többször is visszautasította.

A férfit több mint négyszáz rendbeli csalás miatt jogerősen 2 év 8 hónap börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság 2004 januárjában.
Lakatos Andrásról a Prisztás-gyilkosság perében elhangzott: a férfi igazi csaló volt, jelentős összegeket kölcsönzött, 1996-ban nagy lábon élt, majd tartozási spirálba került és menekülnie kellett. Meg sem állt a Karib-tengeri Dominikáig.

Az Aranykéz utcai robbantásban meghalt Boros Tamás (hivatalos nevén Boros József Károly) az egyik tárgyaláson levetített 1990-es évekbeli rendőrségi videovallomásában arról beszélt: a vádlottról és köréről tudni lehetett, hogy brutális leszámolásokra képes. Boros József szerint Prisztás József uzsorából hatalmas vagyonra tett szert, és be akart szállni az olajüzletbe. Ennek érdekében átvette Kisbandi adósságait, megpróbálta behajtani, így kért részesedést az olajüzletből.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com