Felmentő ítélet született első fokon

Bűncselekmény hiányában felmentette a volt moszkvai nagykövetet és hat társát a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladásával kapcsolatban hűtlen kezelés, valamint bűnpártolás és okirat-hamisítás miatt emelt vádak alól a Budapest Környéki Törvényszék szerdán.

Az elsőfokú döntés nem jogerős, az ügyészség bűnösség kimondása érdekében fellebbezett, így a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódhat másodfokon.

Oroszország - Magyarország - Bűnügy

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint 2008-ban az elsőrendű vádlott, Székely Árpád akkori moszkvai nagykövet a felettesei tudta nélkül írta alá az ingatlan tulajdonjogának átruházásáról szóló adásvételi szerződést.

A többi vádlott erről tudva bűnpártoló módon próbálta őt fedezni, mentesíteni cselekménye büntetőjogi következményei alól.Az ingatlant a magyar állam 23,7 millió dollárért értékesítette, ám a vevő nem sokkal később több mint 100 millió dollárért adta tovább.
A vádhatóság szerint az ügyletből az államnak több milliárd forint meg nem térült hátránya keletkezett.

Az ügyészség Székely Árpádot hűtlen kezeléssel és hamis okiratok felhasználásával, Horváthné Fekszi Márta volt külügyminisztériumi államtitkárt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással és magánokirat-hamisítással, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.korábbi vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst és értékesítési igazgatóját, Császy Zsoltot, valamint a cég akkori két vezető beosztású és egy beosztott munkatársát bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolta.

A büntetőperben kiderült, hogy az orosz főváros szívében, nem messze a kormányzati negyedtől található ingatlannak csak a felépítményi része volt a magyar állam tulajdona, a telek azonban az orosz államé volt.Egy 1973-ban megkötött kétoldalú egyezmény értelmében pedig az orosz kormány egyetértése nélkül azt nem lehetett eladni vagy átengedni másnak, az orosz kormánynak tehát vevőkijelölési joga volt.

A védelem ennek kapcsán egy szakértői véleményre hivatkozva hangsúlyozta, hogy ebben az ügyben nincs értelme szabad piaci értékről beszélni, hiszen a vádbeli ingatlan csak korlátozottan forgalomképes.

A vádlottak az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket.

Az ügyész korábban perbeszédében, majd szerdán a felmentő ítélet után előadott fellebbezésében is letöltendő börtönbüntetést tartott indokoltnak az egykori nagykövet esetében, és felfüggesztett szabadságvesztést a korábbi államtitkár, valamint az MNV megvádolt vezetői esetében.

A büntető törvénykönyv szerint hűtlen kezelést az követ el, "akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz".

A bíróság szóbeli indoklásában kiemelte, hogy a bűncselekmény tényállási elemei közül több is hiányzik.
Az elsőrendű vádlott nem volt vagyonkezelő és nem is állt szándékában vagyoni hátrányt okozni.

Abból a tényből, hogy a magyar állam által eladott ingatlant néhány hónap múlva a sokszorosáért adták tovább, még nem következik, hogy áron alul adták el, hogy bűncselekmény történt, hiszen az épület és a telek egységes tulajdona egy kézben már jóval nagyobb piaci értéket képviselt.Ráadásul a magyar állam a nemzetközi egyezmények miatt kereskedelmi célokra sem használhatta a korlátozottan forgalomképes ingatlant, amelynek a fenntartási költsége már a vádbeli időszakban évi másfél milliárd forint volt - sorolta a bíró.

Hangsúlyozta: semmi nem támasztotta alá azt a vádirati állítást, hogy az elsőrendű vádlott a vevő érdekében járt el, vádlott-társai pedig tudva az okozott vagyoni hátrányról és a valótlan tartalmú okiratokról bűnpártoló módon mégis fedezni próbálták a moszkvai nagykövetet.

A bíró órákon át ismertette mindazokat a hivatalos iratokat, leveleket, amelyek azt támasztották alá, hogy a vádlottak - különösen Horváthné Fekszi Márta - magas szakmai színvonalon végezték feladatukat az ingatlan eladása ügyében és jogszerű, korrekt eljárásra törekedtek.

A bíró több ponton kifogásolta az egyébként "nem szokványos" ügyben a korábbi eljárást.Szóvá tette, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata során olyan ügyvéd járt el Moszkvában és tartott meghallgatásokat, aki a sértett képviseletét is ellátó ügyvédi irodában dolgozott.Továbbá az ügyvéd nem volt jogosult szolgálati titkok megismerésére.

A Kehi államtitkokat közölt nyíltan az ügyészséggel, továbbá az ügyészség által kirendelt szakértők úgy adtak szakvéleményt, hogy nem tájékoztatták őket az ingatlan értékét döntően befolyásoló jogi helyzetről, a korlátozott forgalomképességről.Mi több, az is megesett, hogy a kirendelt okmányszakértőnek a bűnüldöző hatóság "szűken mérte a bizonyítékokat" - sorolta a bíró a korábbi eljárás aggályos mozzanatait.

MTI

Hozzászólások


Rendzavarás történt egy bírósági ítélethirdetésen Szegeden

Rendzavarás történt egy bírósági ítélethirdetésen Szegeden

Rendzavarás történt egy fegyveres rablás ügyében tartott per ítélethirdetésén csütörtökön a Szegedi Járásbíróságon - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t. Juhászné Prágai Erika köz...

Börtönbüntetést kért a gyerekekre éles lőfegyverrel támadó vagyonőrre az ügyészség

Börtönbüntetést kért a gyerekekre éles lőfegyverrel támadó vagyonőrre az ügyészség

Éles lőfegyverrel támadt két diákra egy vagyonőr még februárban Lőrinciben, ellene végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Gyöngyösi Járási Ügyészség - tájékoztatta a Heves megyei f...

Milliókat lopott idős emberektől két budapesti nő, vádat emeltek ellenük

Milliókat lopott idős emberektől két budapesti nő, vádat emeltek ellenük

Többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt vádat emeltek két budapesti nő ellen. Tavaly szeptembertől novemberig összesen több mint hatmillió forint értékben károsítot...

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Elgázoltak és cserbenhagytak egy gyalogost Enying térségében szerdán, a férfi a helyszínen meghalt - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A közlemény szerint a 64-...

A tököli rabkórházba szállíthatják át az elkövetőt

A tököli rabkórházba szállíthatják át az elkövetőt

Stabil a szerda reggeli bőnyi lövöldözés elkövetőjének állapota, a férfit a rendőrséggel és az ügyészséggel való egyeztetés után még csütörtökön átszállíthatják a tököli rabkórházba - közölte az MTI é...

Ittasan okozott halálos balesetet egy rendőr Borsodban

Ittasan okozott halálos balesetet egy rendőr Borsodban

Egy rendőr ellen indított nyomozást a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség, a próbaidős őrmester ittasan vezette autóját, balesetet okozott, a kocsi utasa pedig a helyszínen meghalt - közölte a vádhat...


Meghalt a légpuskával meglőtt oldi csecsemő

Meghalt a légpuskával meglőtt oldi csecsemő

Meghalt a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján kedd délután az a 11 hónapos csecsemő, akit apja légpuskával sebesített meg a baranyai Old községben a napokban - tájékoztatta az intézmén...

Lövöldözés volt Bőnyben

Lövöldözés volt Bőnyben

Bőny, 2016. október 26. A sérült elkövetőt viszi el egy mentőautó rendőri kísérettel 2016. október 26-án Bőny főutcáján, a szabadság úton, ahol lövöldözés volt. MTI Fotó: Krizsán Csaba MTI...

Sajtóinformációk: lövöldözés volt Bőnyben, nagy a készültség

Sajtóinformációk: lövöldözés volt Bőnyben, nagy a készültség

Sajtóinformációk szerint lövöldözés volt szerda reggel a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben, rendőrök is érintettek, a hatóságok egyelőre nem adtak tájékoztatást. Az MTI úgy értesült, hogy a lövöldöz...

Csokoládéval, kávéval és energiaitallal üzletelő áfacsalókat fogtak el

Csokoládéval, kávéval és energiaitallal üzletelő áfacsalókat fogtak el

Főként csokoládéval, kávéval és energiaitallal üzletelő áfacsalókat fogtak el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a NAV szerdán az MTI-vel. A közleményben kifejtették, a Kecske...

http://ujhazak.com