Illegális bevándorlás - A rendőrök vezetik a honvédekkel közös járőrözéseket

A rendőrök vezetik a honvédekkel közös őr- és járőrszolgálatokat a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése esetén, és ők lesznek a felelősek a meghatározott feladatok teljesítéséért, valamint a kényszerítő eszközök alkalmazásának jogszerűségéért is - olvasható Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter kedden hatályba lépett együttes utasításában.

A Magyar Honvédségnek a rendőrségi feladatok ellátásában történő közreműködése rendjéről szóló utasítás kimondja, az országos rendőrfőkapitány és a honvéd vezérkar főnöke külön együttműködési megállapodást köt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet esetén szükséges feladatok koordinált végrehajtásáról, valamint az arra való felkészülésről.

katonak-roszken-2-e1442224797133-480x270

A miniszteri utasítás szerint a rendőrök a közös szolgálati feladatok ellátásával összefüggésben intézkedések foganatosítására kérhetik fel a honvédeket. Ez a felkérés csak akkor tagadható meg, ha foganatosítása jogszabályba ütközne, vagy az a végrehajtására kijelölt honvédtől nem várható el, illetve a körülmények azt nem teszik lehetővé.
A honvédek a felkért intézkedés foganatosítása közben a jogszabályokban meghatározott kényszerítő eszközöket alkalmazhatják.

Az intézkedéseket alapvetően a járőrvezető rendőrnek kell foganatosítania, míg a honvédek közvetlen biztosítást adnak.

A Hivatalos Értesítőben megjelent utasítás kimondja, hogy közös szolgálat esetén a honvédek csak akkor kezdeményezhetnek önálló intézkedést, ha a járőrvezetővel nem állnak közvetlenül kapcsolatban vagy azonnali intézkedésre van szükség.

A honvédség emellett a rendőrség igénye esetén élelmezést biztosít a tömeges bevándorlással összefüggő feladatok végrehajtásában résztvevő belügyi szervezeteknek és közfoglalkoztatottaknak.

A két tárcavezető utasítása külön rendelkezéseket tartalmaz a tranzitzóna őrzés-védelmére, amit a rendőrség, illetve honvédség önállóan, teljes körű intézkedésre jogosultan lát el.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com