Lopta az áramot dobogókői vendéglátóhelyein egy vállalkozó, letartóztatták

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy vállalkozót, aki lopta az áramot dobogókői éttermeiben, panziójában és turistaházában - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint a Szentendrei Járási Ügyészség indítványára az illetékes nyomozási bíró egyelőre egy hónapra rendelte el a kényszerintézkedést, amely ellen a gyanúsított fellebbezett, így az nem jogerős.

paragrafus

A Szentendrei Rendőrkapitányság nyomozásának adatai szerint a férfi Dobogókőn panziót, több éttermet és turistaházat is üzemeltetett, amelyekben novemberben helyszíni ellenőrzést tartottak az áramszolgáltató munkatársai. Ekkor derült ki: mindegyik vendéglátóhelyen szabálytalanul és méretlenül vételezték az áramot.

Megállapították azt is, hogy a vállalkozó pilisszentkereszti házában hasonló módon alakították ki az áramvételezési rendszert. A szolgáltatónak okozott kár legalább 1,8 millió forint, a pontos kárérték megállapítása még tart - tette hozzá a szóvivő.

A járási ügyészség álláspontja szerint okkal lehetett tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábon védekezve a hatóság elől megszökne, vagy az ügyben érdemi információval rendelkező emberek befolyásolásával veszélyeztetné a nyomozás sikerét, ezért kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

A Szentendrei Járásbíróság nyomozási bírája egyetértett az ügyészi indítvánnyal és a napokban egy hónapra elrendelte a férfi előzetes letartóztatását - mondta Gyugyi Csilla.

MTI

Hozzászólások


Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.

Benzinkutakról rabolt, majd öngyilkos lett egy férfi Székesfehérvár közelében

Benzinkutakról rabolt, majd öngyilkos lett egy férfi Székesfehérvár közelében

Négy benzinkutat rabolt ki csütörtök hajnalban egy férfi, majd menekülése közben balesetet szenvedett, végül öngyilkosságot követett el.

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.

Misebort csapoltak, templomokat fosztogattak

Misebort csapoltak, templomokat fosztogattak

Tíz templomba törtek be az elmúlt két hétben ismeretlen tettesek

Rendzavarás történt egy bírósági ítélethirdetésen Szegeden

Rendzavarás történt egy bírósági ítélethirdetésen Szegeden

Rendzavarás történt egy fegyveres rablás ügyében tartott per ítélethirdetésén csütörtökön a Szegedi Járásbíróságon - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t. Juhászné Prágai Erika köz...

Börtönbüntetést kért a gyerekekre éles lőfegyverrel támadó vagyonőrre az ügyészség

Börtönbüntetést kért a gyerekekre éles lőfegyverrel támadó vagyonőrre az ügyészség

Éles lőfegyverrel támadt két diákra egy vagyonőr még februárban Lőrinciben, ellene végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Gyöngyösi Járási Ügyészség - tájékoztatta a Heves megyei f...


Milliókat lopott idős emberektől két budapesti nő, vádat emeltek ellenük

Milliókat lopott idős emberektől két budapesti nő, vádat emeltek ellenük

Többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt vádat emeltek két budapesti nő ellen. Tavaly szeptembertől novemberig összesen több mint hatmillió forint értékben károsítot...

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Elgázoltak és cserbenhagytak egy gyalogost Enying térségében szerdán, a férfi a helyszínen meghalt - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A közlemény szerint a 64-...

A tököli rabkórházba szállíthatják át az elkövetőt

A tököli rabkórházba szállíthatják át az elkövetőt

Stabil a szerda reggeli bőnyi lövöldözés elkövetőjének állapota, a férfit a rendőrséggel és az ügyészséggel való egyeztetés után még csütörtökön átszállíthatják a tököli rabkórházba - közölte az MTI é...

Ittasan okozott halálos balesetet egy rendőr Borsodban

Ittasan okozott halálos balesetet egy rendőr Borsodban

Egy rendőr ellen indított nyomozást a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség, a próbaidős őrmester ittasan vezette autóját, balesetet okozott, a kocsi utasa pedig a helyszínen meghalt - közölte a vádhat...

http://ujhazak.com