Vádat emelt az ügyészség Mengyi Rolanddal szemben

A vádhatóság az országgyűlési képviselőt bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolja - közölte a főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.

Keresztes Imre közleményében azt írta: a vádirat szerint Mengyi Roland és társai 2015 tavaszán elhatározták, elérik azt, hogy szociális szövetkezetek számára európai uniós forrásból származó pályázatot írjanak ki azért, hogy az azon elnyerhető összeget jogellenesen, valós teljesítés nélkül, saját maguk megszerezzék. A főügyész közlése szerint Mengyi Roland a pályázati pénzből való részesedés fejében vállalta, hogy a pályázat kiírása érdekében közreműködik. Erről a vádlottak többször egyeztettek az ügyészség szerint.



Keresztes Imre azt írta: Mengyi Roland társaival az egyik találkozójukon azt közölte, hogy 5 millió forintot kell fizetniük a döntéshozónak ahhoz, hogy hivatalos útra terelődjön a pályázat, míg további 5 millió forintot a pályázat kiírásáért. Az érintettek összegyűjtötték az első részletként kért 5 millió forintot, melyet Mengyi Roland barátjának juttattak el - írta a főügyész. "A vádlottak célja a pályázatok benyújtásával az volt, hogy a pályázaton elnyerhető teljes összeghez a saját célra történő felhasználás érdekében hozzájussanak. A vádlottak a pályázati célok megvalósítására alkalmas, annak megfelelő tevékenységeket nem szándékoztak végezni. Megállapodásuk szerint ezek helyett csupán a csalás lelepleződésének veszélyét csökkentő, látszólagos tevékenységeket végeztek volna el" - olvasható a közleményben.

A vádlottak a szövetkezeti pályázatok útján összesen csaknem 500 millió forint költségvetési támogatást kíséreltek megszerezni. A pályázatokat - a befogadási feltételek nem teljesítése, illetve a pályázati kérelmek formai hibái miatt - elutasították, így vagyoni hátrány nem keletkezett. Keresztes Imre közlése szerint a Mengyi Roland terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele a halmazati szabályok miatt 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyészség Mengyi Roland társait különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettével, vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolja.

Az ügyben valamennyi vádlott szabadlábon védekezik. Polt Péter legfőbb ügyész indítványára a képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés szeptember 12-én függesztette fel, majd a Központi Nyomozó Főügyészség október 10-én hallgatta ki gyanúsítottként. A főügyészség akkori közlése szerint Mengyi Roland tagadta a bűncselekmények elkövetését, érdemi védekezést terjesztett elő és panasszal élt a gyanúsítással szemben.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com