Vádat emeltek embercsempészet miatt egy nemzetközi bűnbanda tagjai ellen

A bűnszervezetet egy Szlovákiában élő férfi irányította, ő adta át az autókat, a szállításhoz szükséges pénzt és a mobiltelefonokat a sofőröknek, akik Magyarországra indultak a migránsokért.

Ez utóbbiakat két, itt tartózkodó afgán állampolgár szervezte be a menekülttáborokból. Az illegális bevándorlókat többnyire összezsúfolva, illetve csomagtartóban utaztatták tovább elsősorban Németországba, Ausztriába vagy éppen Olaszországba. 2014 júliusa és 2015 februárja között legalább 21 alkalommal indultak útnak, de nem mindig értek célba, többször fennakadtak közúti ellenőrzéseken.



A bevándorlóktól fejenként 400-600 eurót kértek, összesen mintegy 15 millió forintot szedtek be ezekből az illegális utakból. A bűnszervezet felderítésére magyar-szlovák nyomozócsoport alakult, amely 2016 tavaszán Szlovákiában akcióhetet tartott, a többi között házkutatásokkal, lefoglalásokkal, előállításokkal. A két ország főügyészségeinek megállapodása értelmében a bűnszervezet ügyét Magyarországon tárgyalják, a vádemelést ezért a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség tette meg.

A kilenctagú banda vezetője és az egyik afgán állampolgár előzetes letartóztatásba került, de van, aki szabadlábon védekezhet vagy akit Szlovákiában más ügy miatt már elfogtak, illetve olyan is, akinek a tartózkodási helye egyelőre ismeretlen. A kiemelt jelentőségű ügy szereplőit a csempészett személyek sanyargatásával, valamint üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják - tájékoztatott a főügyészség.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com