Dandártábornok: az egyenruha szolgálatot, haza és nemzet iránti elhivatottságot jelent

Az egyenruha szolgálatot, haza és nemzet iránti elhivatottságot jelent, a katonai eskü pedig egy életre szól, ezt akarja bemutatni a Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál - mondta Gulyás Zoltán dandártábornok, a Magyar Honvédség (MH) Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokhelyettese Kunszálláson.Gulyás Zoltán a fesztivál ünnepélyes zászlófelvonását követő köszöntőjében kiemelte, a hadművészet elsősorban önmagunk, illetve mások tiszteletéről szól, és csak másodsorban a hadseregről. Kifejezte reményét is, hogy sokan kapnak majd kedvet, hogy hivatásos, szerződéses katonának jelentkezzenek, vagy hogy polgári szakmájuk gyakorlása mellett önkéntes tartalékosként vállaljanak szolgálatot a hazáért.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a megnyitón egyebek mellett arról beszélt, történelmi katasztrófa fenyegeti hazánkat, és az elmúlt évek történései miatt igen nagy szükség van a honvédelmi nevelésre. A rendezvény fővédnöke szerint a fesztivál feladata, hivatása lehet, hogy az ott felsorakoztatott eszközöket és a hozzájuk tartozó ismereteket iskolás csoportoknak átadják. Ezt pedig szerinte egy, a fesztivált követő katonai gyakorlótábor keretei között lehetne megvalósítani.


Vitár Zsolt alezredes, a MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának parancsnokhelyettese elmondta: a fesztivál ideje alatti toborzáson egyrészt szerződéses legénységi állományba várják a jelentkezőket, de emellett a honvédség önkéntes tartalékos rendszerébe is. A sátrakban az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak a szolgálatvállalás lehetőségeiről, valamint megnézhetik a honvédségben rendszeresített fegyvereket, a pilótatoborzás keretei közt pedig szimulátort is kipróbálhatnak.


Mint mondta, a 18. életévüket betöltő fiatalok a honvédség kötelékébe a hadkiegeszites.hu-n található regisztrációs lap kitöltésével jelentkezhetnek. Az egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálatot alapkiképzés követi, de csak azoknak, akik korábban még nem voltak katonák. A tízhetes elméleti és gyakorlati foglalkozások során alapismereteket szereznek az újoncok a lövészet, a harcászat és az egészségügy területén, valamint megismerik a szolgálati szabályzatot is.


Vitár Zsolt beszélt arról is, hogy a fesztivál alkalmával a lakosságnak is bemutatják a szolgálati lehetőségeket és a katonák feladatait, hogy jobban megismerhessék a honvédségben folyó munkát. A fesztivál ideje alatt vette át a 24 éves, kunszállási Szabó Zoltán a szerződéshez szükséges iratokat, hiszen ötvenkilenc társával június 12-én megkezdi alapkiképzését a MH Altiszti Akadémiáján. Az eddig festőként dolgozó férfi arról azt mondta, hogy a kiszámítható jövő, a stabil munkahely miatt jelentkezett hivatásos szolgálatra.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com