Dél-Dunántúl turizmusának fejlesztéséért kapott díjat a SEFAG Zrt.

A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.ökoturizmus területén végzett kimagasló szakmai tevékenységét a Dél-Dunántúl turizmusáért díjjal ismerte el a Magyar Turizmus Zrt.dél-dunántúli marketing igazgatósága - tájékoztatta az ország egyik legjelentősebb erdőgazdálkodója, egyúttal legnagyobb vadgazdálkodója az MTI-t.sefag"Beérni látszik annak a folyamatnak és befektetett munkának a gyümölcse, amelyet a SEFAG Zrt.
a turisztikai területén folytat" - közölte a kaposvári székhelyű társaság szóvivője az MTI-vel.

Ihárosi Péter a fejlesztésekről elmondta: a SEFAG Zrt.2007-ben, a Kaposvárhoz közeli Kardosfán nyitotta meg a Hotel Kardosfát.Az időközben egyre bővülő ökoturisztikai létesítmények és szolgáltatások köre a Zselici Tájvédelmi Körzetben lévő hotel szomszédságában hamarosan megnyíló Zselici Csillagparkkal válik majd teljessé - jelezte közleményében a szóvivő.

Mint arról beszámolt, a Dél-Dunántúlon mintegy 86 ezer hektár állami területet kezelő, és a magántulajdonosokkal közösen 103 ezer hektáron vadászati és vadgazdálkodási tevékenységet folytató társaság turisztikai infrastruktúráját a háromcsillagos hotel mellett nyolc vadászház, két vadászlak szolgálja, továbbá Sziágyon erdei iskolát, Mesztegnyőn pedig kisvasutat üzemeltetnek.

Az előbbieket kiegészítik az ingyenesen látogatható közjóléti objektumok, így egyebek között két arborétum, nyolc parkerdő - köztük a napokban átadott Deseda-Kalanderdő -, a Kékkör dél-dunántúli szakasza és a szinte megszámlálhatatlan erdei pihenőhely, esőbeálló.

A színvonalas turisztikai szolgáltatások biztosítására a zrt.külön irodát, illetve turisztikai és közjóléti osztályt hozott létre, a Hotel Kardosfa, a nagysalléri vadászház és az ágneslaki vadászház ökoturisztikai szolgáltatóként működik - áll a közleményben, amely szerint éves szinten átlagosan mintegy 20 ezer vendégéjszakát töltenek Somogyban a társaság vadászvendégei és a turisztikai szolgáltatásokat igénybe vevők.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

2017-es felújításokra százötven milliárd

2017-es felújításokra százötven milliárd

Útfelújítási program

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Geológiai látványosság Budapesten

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Több fontos főúton és autópályán lassabban autózhatunk!

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Életmentő kitüntetést kérnek arra a két fiatal fiúra, aki kihúztak egy házaspárt a jeges Balatonból.

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.


Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Munkagödröt talán ettől jobban el sem lehet keríteni, mégis megtalálta a részeg sofőr, aki bele is zúgott.

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Különleges jégpálya a 21. kerületben

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Sokkoló eset borzolja a jóérzésű és állatszerető emberek kedélyeit, amely Nógrádban történt.

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

A régebbiek jól tudják, hogy nem ilyen a kenyér, amit manapság vásárolunk – nem is kenyér!

http://ujhazak.com