Devizahitelek - Elhalasztotta a döntést a bíróság az FHB Jelzálogbank Nyrt. ügyében is

Szeptember 5-re halasztotta az ítélethirdetést az FHB Jelzálogbank Nyrt. magyar állam elleni devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék pénteken.

A felperes hitelintézet keresetében azt kérte, a bíróság állapítsa meg, hogy a kérelemben megjelölt időszakban általános szerződéses feltételei tisztességesek voltak, ezért érvényesek. Az FHB Jelzálogbank emellett kérte a bírósági eljárás felfüggesztését, továbbá, hogy a törvényszék forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab) és kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió Bíróságánál, amit a bíróság elutasított. A jelzálogbank kérte azt is, hogy a törvényszék alkalmazza a részleges érvénytelenség szabályát, az alperes jogi képviselője ezzel szemben azt indítványozta, ha bármely szerződéses feltétel tisztességtelensége megállapítható, a teljes keresetet utasítsa el a bíróság.

devizahitel1A felperes jogi képviselője a tárgyaláson fenntartotta keresetét. Egyebek között kifejtette, hogy a per alapjául szolgáló törvény számos ponton alkotmányellenes, sérti a jogbiztonságot, a visszamenőleges jogalkotás tilalmát, a bírói függetlenség elvét, ellentmond a vonatkozó uniós irányelvnek, s közjogilag érvénytelen, mert a jogalkotó megszegte az Európai Központi Bankkal (EKB) való konzultációs kötelezettségét. A bank keresetében kitért arra, hogy a jelzáloglevéllel finanszírozott hitelintézetekre különleges szabályokat állapít meg a törvény, szigorúbb finanszírozási elvek vonatkoznak rá és szűkebbek a finanszírozási csatornái. A nemzetközi pénzpiacon gyűjt forrást, forrásszerzése különösen érzékeny a minősítésekre. Kiemelte, hogy nem áll mögötte nemzetközi anyavállalat, maga viseli az országkockázatot.

Az általános szerződési feltételek (ászf) a kereset szerint az átlagfogyasztó számára közérthetőek, de szakmai kifejezéseket is tartalmaznak, s valamennyi oklista megfelel a tételes felsorolásnak. A felmondhatóságnak, amit jogszabály biztosít, a felperes szerint nem feltétlenül kell szerepelnie a szerződéses kikötésben. Olyan feltétel pedig, amely kizárná a kamatcsökkentés lehetőségét, nincs. A kereset kitért arra is, hogy a pénzpiacon drágább a forrásszerzés, amit a kamatokban érvényesíteni kell. A lakossági hitelek kockázati tényezőinek romlása a banktól független körülmény, ami portfólió szintű veszteséget okozhat, s ennek kamatemeléssel történő fedezése jogszabályban előírt kötelezettség.

Az állam keresetében egyebek között az átlátható, érthető megfogalmazás vizsgálatát kérte a bíróságtól, mondván, csak szűk körben tartja elfogadhatónak az idegen és szakkifejezések használatát. Az állam emellett nem tartja elegendőnek, ha fennáll a kamat változásának lehetősége, annak álláspontja szerint arányosan kell változnia. Az ászf-ket illetően a bank az alperes szerint nem támasztotta alá, hogy az oklistában szereplő elvek tényleges kapcsolatban állnak a kamatokkal, s nem tartalmazza azt a kötelezettséget, hogy a fogyasztó számára kedvező változásokat ténylegesen alkalmazni fogja.

A felperes FHB jogi képviselője szerint a bank szabályzata megfelel az átláthatóság feltételeinek. Hozzátette, az átláthatóság addig terjed, amíg a fogyasztó előre láthatja a kockázatokat, azok gazdasági következményeit meg tudja ítélni. A 10-20 éves szerződésekben azonban vannak előre nem látható és számszerűsíthető kockázatok, amire felhívják a figyelmet a kockázatfeltáró nyilatkozatban. A bank a tárgyaláson pontosította keresetét, az abban szereplőktől eltérő időintervallumokra kérte a tisztességesség megállapítását. Az állam jogi képviselője erre úgy reagált: a felperesnek kell azonosítania a törvény hatálya alá tartozó kikötéseit és azt, hogy milyen időszakban voltak hatályban; ha tévesen azonosítja, az azzal jár, hogy a felperes esetleges pernyertessége esetén sem dől meg a tisztességtelenség vélelmezése a keresetben megjelölt kikötésekre.

A hibás kereset kockázata őt terheli - fűzte hozzá. A bank üzleti titkokat is tartalmazó okirati bizonyítékokat szeretett volna bemutatni, amelyek a működési mechanizmus bizonyítására is alkalmasak, s amelyeket "földi halandó" nem ért meg, ennek érdekében zárt tárgyalás elrendelését kérte. Az állam jogi képviselője úgy vélekedett, ez arra utal, hogy kikötései nem felelnek meg az átláthatóság követelményének, s akár a kereset elutasításához vezető indokot is szolgáltathat, ha a felperes fenntartja indítványát. A bizonyítékok bemutatására végül nem került sor.
forrás:MTI

Hozzászólások

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Brüsszelben felszólalt ma Kásler Árpád 300 ezer kifosztott magyar devizahiteles család ügyében.

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Szokás szerint szinte az összes magyar média elhallgatja Kásler Árpád rendezvényét. Árpád anno deviza hitel pert nyert az OTP ellen, most pedig a spanyol devizahitel ügyben az Európai bíróság 5 esetben hivatkozott a Kásler ügyre, mint precedens esetre.

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Eljött hát egy újabb majdnem 2008, a svájci jegybank váratlanul elengedte a frank kezét, az meg mászott akkorát a pénzügyi létrán, hogy még maguk az elengedők is meglepődtek. Mutatta is szépen a tévé,...

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Én hiszek. Én hinni akarok a kormánynak, pláne, mikor azt tolja az igazságügy miniszter, hogyaszondja: 2015 a megnyugvás éve lészen, az adósok maradék pénzükből templomokat építenek a Fidesznek, és ot...

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Veszprémben nagy dolgok fognak eldőlni az időközi választáson Kásler Árpád szerint. Kiderül, hogy marad-e a 2/3-os FIDESZ többség, vagy sem. Kásler Árpád felvette a kesztyűt, minden nehézsége ellenér...

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

[vision_notification style="neutral" font_size="20px" closeable="false"] Pár nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy Cipruson a devizahitel károsult or...

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

[vision_content_box style="autumn" title="A hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy a devizahitel károsult országok összefogtak és Cipruson egy konferenciát tartottak."]Hazánkból Kásler Árpádot ...

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Szanyi Tibor szerint sérti a pénzügyi önrendelkezés jogát a devizahitelesek ügyében a kormány által kidolgozott megoldási módszer, ezért az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden az Európai ...

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

A bankok elszámoltatásáról szóló törvénynek köszönhetően az átlag devizahitelesek tőketartozása 25 százalékkal fog csökkenni - hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden sajtótájékozta...

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt a devizahitelek forintosítására vonatkozó javaslat miatt. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján elf...

http://ujhazak.com