DK: képviselők és hozzátartozóik ne indulhassanak állami pályázatokon!

A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők országgyűlési határozatot nyújtanak be annak érdekében, hogy állítsák vissza a Gyurcsány-kormány összeférhetetlenségi törvényét, ami megtiltotta, hogy a képviselők és hozzátartozóik állami, európai uniós vagy nemzetközi pályázatokon induljanak.dkKerék-Bárczy Szabolcs az MTI-nek kijelentette, ismét bebizonyosodott, hogy a fideszes képviselők "nagyban és kicsiben is a saját maguknak juttatják a közpénzeket", hiszen a Blikk megtudta: öt kormánypárti politikus is állami pályázaton igényelt pénzt napelemekre.

Van köztük fideszes országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, államtitkár és fideszes polgármester is, akik mindannyian a feleségükön keresztül igényeltek közpénzt - tette hozzá a DK elnökségi tagja, megjegyezve, egy fideszes képviselő felesége pedig mosógépcserére igényelt pénzt az államtól.

Ha az Orbán-kormány nem törli el a Gyurcsány-kormány alatt hatályos törvényt, akkor a fideszes képviselők rokonai nem tudtak volna földet, közbeszerzést, mosógépet és napkollektort kapni, mert még csak el sem indulhattak volna ilyen pályázatokon - jelentette ki Kerék-Bárczy Szabolcs.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Extrém hidegben kapcsolták le a magyar vlogger áramát – videó

Extrém hidegben kapcsolták le a magyar vlogger áramát – videó

Másodszor jelentkezik Fira Heffner a pokolból!

Két tragikus buszbaleset tört össze szíveket

Két tragikus buszbaleset tört össze szíveket

Rövid időn belül két buszkirándulás is halálos áldozatokat követelt. Hogyan lehet feldolgozni?

Különös forgó „jég körhintát” formáztak a Balaton jegén – videó

Különös forgó „jég körhintát” formáztak a Balaton jegén – videó

Láncfűrész és ásó segítségével a Balaton jegébe „jég körhintát” vágtak.

Szóviccelt a politikus a buszbaleset kapcsán?

Szóviccelt a politikus a buszbaleset kapcsán?

Csató Gábor az OMSZ főigazgatója és a megélhetési politikus volt jelen az EMMI nagy beszédén.

A Teréz körúti robbantó együtt nézegette édesapjával a kamera felvételeket!

A Teréz körúti robbantó együtt nézegette édesapjával a kamera felvételeket!

Az édesapa elfogult fiával szemben – nézzük meg miért is?

Nem fáradtság okozta a magyar buszbalesetet!

Nem fáradtság okozta a magyar buszbalesetet!

A veronai balesetben a buszt magyar sofőrök vezették.


Szmogriadó Budapesten

Szmogriadó Budapesten

Veszélyes szállópor koncentráció, hétfőn reggel 6 órától szmogriadó

Bölcsődéből vitte el a gyámügy a munkásszállón lakó nő gyerekét

Bölcsődéből vitte el a gyámügy a munkásszállón lakó nő gyerekét

Egy munkásszállón élő nőt kegyetlenül elszakítottak gyerekétől.

Kegyetlen: saját ágyában hűlt ki a 11 éves cukorbeteg kisfiú

Kegyetlen: saját ágyában hűlt ki a 11 éves cukorbeteg kisfiú

Megrázó tragédia történt Székesfehérváron, ahol egy fiút ágyában kihűlve találtak meg

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

http://ujhazak.com