DK: Orbán cserben hagyta az angliai magyarokat

A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke az angliai magyarok cserbenhagyásaként értékeli, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem szólalt fel a brit miniszterelnök uniós munkavállalókat sújtó tervei ellen.dkMolnár Csaba pénteken az MTI-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy David Cameron brit miniszterelnök ultimátumszerű javaslatcsomagot terjesztett az Európai Unió elé, amellyel az Angliában dolgozó uniós munkavállalók - így a magyarok - számát is korlátozná. Emellett az érintettek csak 4 év bejelentett, folyamatos munkaviszony után férhetnének hozzá a brit szociális ellátórendszerhez - fejtette ki az EP-képviselő.

Az ellenzéki politikus azt mondta, a szomszédos uniós tagországok mindegyike számon kérte ezt a brit kormányfőn, egyedül Orbán Viktor maradt csendben. Szerinte ezt azt jelenti, hogy a miniszterelnök egyetért azzal, hogy Anglia területén egy magyar kevesebbet ér, mint egy angol. Ez több százezer magyar ember nyílt elárulása - fogalmazott Molnár Csaba, felszólítva a kormányfőt, hogy álljon ki az angliai magyarok érdekeiért.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Tilos használni vagy továbbadni a Bosch egyes tavaly gyártott vagy javított sarokcsiszolóját a cég tájékoztatása szerint.

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Csendes békés helyen élt egy röszkei pár, míg fel nem húzták az okoskerítést.

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Pápán az óvodások véletlenül hipós vizet ittak, 14-en kerültek kórházba.

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

A 80 éves nénivel együtt várakozó Csillát nem vette fel a sofőr.

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Több ezer kilométert repült, hogy hazatérjen, itthon pedig kegyetlenül bántak vele.

Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Göbölpusztán a szomszédok szerint szenvednek a disznóbűztől az ott lakók.


Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról.

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

http://ujhazak.com