Eddig mintegy 1100-an igényelték a támogatást

Eddig mintegy 1100 igényelést nyújtottak be az új családi otthonteremtési kedvezményre (csok) a bankokhoz, elsősorban használt lakáshoz igényelték a támogatást - tudta meg a hitelintézetektől az MTI. A bankok arra számítanak, hogy az igénylések száma az év második felében, az új lakások építésének felfutása után ugrik meg.OTPAz OTP Bankhoz január eleje óta 800 csok-kérelmet nyújtottak be. A 10 plusz 10 millió forintos - azaz hitellel növelt - megoldást eddig 42-en igényelték, míg 70-en áfa-visszaigénylésre szerződtek a banknál. Az év eleje óta mintegy 21 ezren érdeklődtek a csok iránt, negyedük kifejezetten a háromgyerekeseknek szóló 10 plusz 10 millió forintos konstrukció miatt kereste meg az OTP-fiókokat.

Az OTP idén 20 ezer csok kérelemre számít, átlagosan 1,5 millió forint értékben. Ebből az új lakáshoz köthető igénylések 10-20 százalékot tehetnek ki, azonban a bank szerint a 10 plusz 10 millió forintos támogatást mindössze az igénylők 1-4 százaléka kérheti majd. Az MKB Bankhoz benyújtott igények száma száz alatt van, ők döntően csokot, illetve támogatott hitelt igényelnek, elsősorban - továbbra is - használt lakásra - tájékoztatott a bank.

Hozzátették ugyanakkor, hogy nő az új lakás építéséhez kapcsolódó igények száma is. A kérelmezők többsége kétgyerekes, de a háromgyerekes igénylők száma is növekszik, a támogatott hitel átlagos összege pedig 8 millió forint a banknál. A pénzintézet válasza szerint Budapesten és az ország keleti régiójában érdeklődnek a legtöbben, az MKB az év második felében várja az igénylések számának növekedését.

Az FHB Banknál több mint 6000-en regisztráltak, a bank több mint 200 csok-igénylést fogadott be már, amelyek csaknem 85 százaléka használt lakásra vonatkozik. Az igénylők nagy része, 40 százaléka az állami támogatás mellé hitelt is igényelt. A kérelmek több mint harmadát Budapesten és Pest megyében adták be, 7,9 százalékát Csongrád megyében, míg 6 százalékát Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Baranya megyékben - írta az FHB.

A pénzintézet szerint a 10 milliós csok és a kapcsolódó hitel igénylői nagyobb számban akkor várhatóak, amint elkészülnek a csok követelményeinek megfelelő házak, lakások. Most kevés új lakás érhető el és a társasházi fejlesztési projektek is erősen koncentráltak helyileg.

Ez a trend az új lakások számának növekedésével várhatóan módosul: az igénylések arányában növekedhetnek az új lakásra elérhető támogatott formák és ezzel együtt az igényelt, majd a folyósított összegek is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy új lakás elkészülte jellemzően több használt piaci tranzakciót is szokott generálni - írta az FHB.

Az Erste Bank folyamatosan nagy az érdeklődést tapasztalt a támogatások iránt az ország minden régiójában és a fővárosban is. Az év hátralévő részében megnövekedett érdeklődéssel és hitelkereslettel számol a bank, különösen az új lakások építése és vásárlások piacán.

A CIB Bank mind a csok, mind a 3 százalékos hitel iránt jelentős érdeklődést tapasztal, de még nem vezették be a konstrukciókat, szerződéskötésre nem került még sor. Mint írták, január első felében jellemzően a 3 vagy több gyermekesek voltak többségben, de az elmúlt időszakban a használt lakáshoz is igényelhető támogatás iránt is sokan érdeklődnek. Az érdeklődők jellemzően budapestiek vagy vidéki nagyvárosok lakói.

Az UniCredit Bank válasza szerint az új csokra első körben azok építenek terveket, akik már jelenleg is három gyermeket nevelnek. A bank arra számít, hogy - tavalyhoz hasonlóan - idén is a használt lakáshoz kapcsolódó hitelkérelmek lesznek többségben, ugyanakkor úgy látják, hogy az új lakásra igényelhető csoknak köszönhetően idén az új lakásépítések, azaz a magánszemélyek által épített családi házaknál élénkülhet jelentősebben az érdeklődés és a kereslet.

A Budapest Banknál az érdeklődők többsége ugyancsak a 10 plusz 10 millió forintos otthonteremtési támogatás kapcsán tájékozódik, eddig leginkább az egy- és kétgyermekesek igényelték a csokot a banknál. A pénzintézet az év második felében számít a tényleges igénylések befutására, addig főleg érdeklődőket várnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com