A hálapénz kérdésének rendezését kéri a Reszasz az igazságügyi minisztertől

A közlemény szerint a büntető törvénykönyv (Btk.) rendelkezése nem egyértelmű az előre nem követelt, azonban utólag elfogadott orvosi hálapénz büntetőjogi megítéléséről.

A Reszasz a jogbizonytalanság rendezése érdekében 2014-ben a legfőbb ügyészhez fordult. Polt Péter akkor arra a következtetésre jutott, hogy a hálapénz utólagos elfogadása az új Btk. vesztegetés törvényi tényállását valósítja meg, ez azonban a munka törvénykönyvének rendelkezéseivel összevetve nem egyértelmű. A legfőbb ügyész ezért jogszabály-módosítást kezdeményezett az egykori Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál.

Mivel az ügyben azóta nem történt semmilyen előrelépés, a Reszasz Trócsányi László igazságügyi miniszterhez fordul a kérdés rendezése érdekében - közölte a szervezet.

A Reszasz azt írta, a hálapénzrendszer felszámolásához szükséges egy a gyakorlatban is működő keretrendszer kidolgozása, amelynek egyik fontos eleme az egészségügyben dolgozók megbecsülése mellett a hálapénz jogi helyzetének rendezése.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com