A Nyugati pályaudvarról fertőző illegális bevándorlókat vittek el

Ismeretlen fertőzés miatt kedden este 56 bevándorlót kellet kórházba vinni Budapesten a Nyugati pályaudvarról.


A Migration Aid kiadott egy közleményt, amely szerint pályaudvaron dolgozó civil önkéntesek olyan migráns családokkal találkoztak, akiknek súlyos hasmenésük volt. A szervezet azonnal értesítette a mentőszolgálatot és a beavatkozást a BKK segítségével rövid időn belül végrehajtották. Egy BKK-s buszt vontak be, amely a betegeket és a velük érintkezőket a Szent István és a Szent László Kórházba szállítottak kivizsgálásra rendőri kísérettel.

1

A kórház felnőtteket és betegeket is vett fel. Az eljárás 6 óráig tartott. Az egészséges embereket a rendőrség visszaszállította a pályaudvarra. Érthetetlenül nem karanténban. Közben az ÁNTSZ nagyfokú fertőtlenítést végzett a pályaudvaron. A szervezet közölte, hogy egész eljárás zökkenőmentesen és békésen zajlott.

A Migration Aid arról is adott tájékoztatást, hogy a fertőzés pontos eredetét egyelőre nem lehet tudni. A vizsgálati eredmények, baktériumok kitenyésztése még néhány napot vesz igénybe.

2

Forrás: alfahir

Hozzászólások


17 ultrahangon sem vették észre, hogy félkarja van a babának – videó

17 ultrahangon sem vették észre, hogy félkarja van a babának – videó

Egy salgótarjáni nő gyereke csonka bal karral jött a világra, de egy orvos sem vette észre a terhesség alatt.

Megvonták a TB-t a halmozottan fogyatékos lánytól - videó

Megvonták a TB-t a halmozottan fogyatékos lánytól - videó

A súlyos beteg Niki édesanyja azóta is a hivatalokat járja, de eddig hiába.

Frissen szült kismama ezt kapta vacsorára egy pesti kórházban

Frissen szült kismama ezt kapta vacsorára egy pesti kórházban

Egy újabb megdöbbentő fotó került fel a magyar egészségügy szomorú valóságáról.

Ha neked is fáj a hasad azokon a bizonyos napokon, erről mindenképp tudnod kell!

Ha neked is fáj a hasad azokon a bizonyos napokon, erről mindenképp tudnod kell!

Érdemes ezzel tisztában lenni!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

160 ezret követelt a kismamától az orvos a szülés levezetéséért

160 ezret követelt a kismamától az orvos a szülés levezetéséért

Botrány pattant ki a SOTE-n, a pénzt kérő főorvos ellen etikai vizsgálati indult.


Mentősök dobták össze a bírságot az édesapának, aki szmogriadóban kezelésre vitte leukémiás kislányát!

Mentősök dobták össze a bírságot az édesapának, aki szmogriadóban kezelésre vitte leukémiás kislányát!

Ahogy mondani szokás a szabály, az szabály, az érdektelenség pedig érdektelenség.

Laktózintolarencia, kiket érint?

Laktózintolarencia, kiket érint?

Egyre több laktózmentes termék sorakozik a polcokon

Valóban káros az Aszpartám

Valóban káros az Aszpartám

Mégsem olyan egészséges, mint azt hittük

Egy szoftver amely megjósolja a halál idejét

Egy szoftver amely megjósolja a halál idejét

Mikor áll le a szívműködése, a program megmondja

http://ujhazak.com