A vérplazmakezelésnek köszönhetően került le a lélegeztetőgépről egy idős beteg

A vérplazmának köszönhetően került le a lélegeztetőgépről egy 75 éves férfi, akit április közepe óta kezelnek koronavírus-fertőzéssel kórházban - közölte a Semmelweis Egyetem szerdán a honlapján.A Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáján súlyos koronavírus-fertőzéssel fekvő férfi április 27-én, a szérum beadásakor már több mint tíz napja lélegeztetőgépen volt - írták. A kezelés után meg tudták kezdeni a fokozatos ébresztését, május 11-én pedig le is vehették a lélegeztetőgépről. A beteg állapota stabil.

   
Hozzátették, hogy a szérum beadását követő napokban máris javultak a beteg laboreredményei, klinikai és lélegeztetési paraméterei. A vérplazma-terápia lényege, hogy a már felgyógyult emberek vérében termelődött ellenanyagot használják fel a betegség leküzdésére - emlékeztettek. A módszert a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera ügyvezetője, Lacza Zsombor által vezetett kutatócsoport fejlesztette ki a Semmelweis Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetem virológiai központjával együtt; a projektet az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatta - közölték.
    

Annak érdekében, hogy még több szérumot állíthassanak elő és még több betegen segíthessenek, továbbra is várják a koronavíruson átesett, gyógyult páciensek jelentkezését. Elsősorban olyan, 18 és 60 év közötti volt koronavírus-fertőzöttek jelentkezésére számítanak az info@orthosera.com e-mail címen vagy a 06-70-363-87-68-as telefonszámon, akik igazoltan gyógyultak, vagyis 5-6 hete nem észlelik magukon a tüneteket - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com