Észak-Magyarország: fertőző májgyulladás Borsodban

Jelentősen nőtt a fertőző májgyulladás miatt megbetegedettek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - írta szerdai számában az Észak-Magyarország.

haA lap azt közölte: az év első felében, a tavalyi hasonló időszakhoz képest csaknem megháromszorozódott a hepatitis-A vírussal fertőződtek száma Borsodban. A megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének adatai szerint szeptember 30-ig összesen 238 esetet regisztráltak, ezen belül Miskolcon 39-et.

E fertőző betegségre jellemző, hogy 7-10 évente nagyobb számú megbetegedést okoz, a megbetegedések számának jelentős mértékű csökkenéséhez 2-3 év szükséges - olvasható a cikkben. Hozzátették, hogy oltóanyagból nincs hiány, és a népegészségügyi hatóság megtette a fertőzés továbbterjedésének megelőzése érdekében a szükséges intézkedéseket.

Az írásban felhívták a figyelmet arra, hogy a hepatitis-A vírus széklettel szennyezett kézzel, szennyezett tárgyakkal, szennyezett étellel-itallal terjed, a fertőzés továbbterjedése az alapvető higiénés rendszabályok betartásával megelőzhető.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com