Idén is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 elnevezésű programban a tavalyi év végéig eddig 1315 helyszínen több mint ötmillió vizsgálatot végeztek, 400 ezer látogatót fogadtak, a kitöltött kérdőívek száma pedig meghaladta a tízmilliót.

Közölték, a legfrissebb szűrések eredménye jellemző képet mutat a magyar lakosság egészségügyi állapotáról, a magyarok átlagéletkora elmarad az európai uniós átlagtól.



Minden második ember szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésben hal meg. Legalább hárommillió embernek magas a vérnyomása, egy millióan cukorbetegek, a lakosság 40 százaléka pedig túlsúlyos. Az uniós átlaghoz képeset az emberek jóval többet dohányoznak és több alkoholt fogyasztanak, viszont sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, ugyanakkor a legtöbben mozgásszegény életmódot folytatnak.

Az összes halálozás 54 százalékát teszik ki a szív- és érrendszeri betegségek, míg 27 százalékban a daganatos betegségek felelnek a halálozásért - írták. A közlemény szerint a feldolgozott adatok azt mutatják, "a magyaroknak van még hová fejlődniük az egészségmegőrzés terén". A szűrőprogram elmúlt éveinek statisztikái tükrében kijelenthető, hogy a vizsgálatokon részt vevők mintegy fele a kiemelt kockázatú csoportba tartozik, és ha nem kezeltetik magukat, akkor néhány év múlva szívinfarktus, stroke fenyegetheti őket, nem beszélve a daganatos megbetegedésekről.

A szűrésen résztvevők átlagéletkora 40-41 év volt, 57 százaléka a nők, míg 43 százalékuk a férfiak köréből került ki. A legaktívabbak Budapesten és Pest megyében voltak a látogatók, amelyeket Veszprém, Heves, Fejér megye követett a sorban. Kiderült, a szív és érrendszeri szűrővizsgálatokat tekintve a részvettek 9 százalékánál találtak eltérést.

A vércukorszint vizsgálata közel 8 százalékban mutatott kóros értékeket. Az emberek többsége tisztában van azzal, hogy a magas koleszterinszint komoly kockázati tényezőt jelent, mégsem tesznek semmilyen konkrét lépést a megelőzés érdekében, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a mért koleszterinérték 29-36 százalékban tért el a normál értéktől - olvasható a közleményben.

A nők és a férfiak körében közel egyforma volt a krónikus vesebetegség (2-3 százalék), a légúti betegség, allergia (24 százalék) előfordulási gyakorisága, míg laktózintolerancia a látogatók közel 10 százalékát érintette. Jelentős volt a szembetegség (16-17 százalék) és a hallásveszteség (8-9 százalék) mértéke.

A családi anamnézisben a magas vérnyomás előfordulása 65,3 százalék volt, a szívinfarktus 27 százalékban, a stroke 20 százalékban, daganatos megbetegedés közel 50 százalékban, anyagcsere-betegség pedig 40-44 százalékban került említésre. A daganatos megbetegedések a lakosság 49,6 százalékát, az anyagcsere betegségek pedig 44,1 százalékot érintenek. A kitöltött rizikófelmérési kérdőívből kiderült, hogy a szűrésen résztvevők 24 százaléka dohányzik, viszont a válaszok alapján kiderült az is, hogy a megkérdezettek valamivel több, mint 36 százaléka szeretné letenni a cigarettát. Ismertté vált továbbá az is, hogy a résztvevők többségének napi életritmusában a sportnak egyáltalán nincs szerepe.

Csupán 54 százalék az, aki naponta szakít időt a mozgásra, noha jól tudják, hogy a rendszeres testmozgás nagyon fontos mind a kardiovaszkuláris, mind a daganatos betegségek prevenciójában. A közlemény megjegyzi, a pogram szakmai bizottságának véleménye szerint nagyon fontos, hogy az emberek szembesüljenek egészségi állapotukkal, és ha kell, változtassanak életmódjukon, hiszen köztudott, hogy az életmódra vonatkozó káros tényezők elkerülése mindenkinek a saját felelőssége.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com