Jobbik: káosz uralja a fővárosi egészségügyet

A Jobbik szerint káosz van a fővárosi fekvőbeteg-ellátás átszervezése körül, az ellenzéki párt a tervek újragondolását és konzultációt sürget.

e-egeszsegugy-bitport-hu-01

Gyöngyösi Márton, a párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján méltatlannak nevezte, hogy a kormány gyorsan, az emberek megkérdezése nélkül dönt a kérdésben. Hozzátette, hogy több mint ötezren írták alá a Szent János kórház fejlesztése mellett kiálló íveiket. Ezek az emberek meg akarják tartani az intézményt és nem akarnak a dél-budai-régióba menni az egészségügyi ellátásért - értékelt, megjegyezve: a Jobbik is annak a pártján van, hogy a 335 milliárd forintot ne egy új kórházra, hanem a Szent János és a Péterfy Sándor utcai kórház fejlesztésére költsék.

A jobbikos politikus közölte, hogy nyílt levélben fordult Pokorni Zoltánhoz (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármesteréhez, akitől pártállástól független összefogás kért.
Párttársa, Lukács László György azt mondta: sok a bizonytalanság az átszervezés körül, ami a betegek és az egészségügyi dolgozók számára is káros. Szükséges az átszervezés, de a kormány kapkodva fogott hozzá annak ellenére, hogy külön kormánybiztost és 1 milliárd forint forrást is kapott a tervezés foglalt állást.
A két képviselő egy mentőövet helyezett el az egészségügyi államtitkárság épületének falán, a két budapesti kórház megmentését kérve.

Lukács László György ezt követően a Magyar Nemzetben megjelentekkel kapcsolatos kérdésre azt felelte: örülnek, ha megmaradnak szolgáltatások, de ezt szeretné a tervekben is látni, nem csak sajtóban.
A lap hétfői cikkében azt írta, hogy legalább 2020-ig nem várható jelentős átszervezés a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ esetében, amely a kormány jelenlegi álláspontja szerint a kórházfejlesztések után nem csak ápolási otthonként működhet tovább. Emellett várhatóan 1,2 milliárd forintot fordítanak majd a János kórház pavilonjainak felújítására, amely már jövőre elkezdődhet.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com