Kórházigazgató: minden beteg gyereket ellátnak

Velkey György azt mondta, most a kapacitások telítettek, de ennek is megvan a rutinja: az elmúlt napokban folyamatosan egyeztettek az intézményvezetőkkel és intenzívosztály-vezetőkkel.

A kórházigazgató hozzátette: máskor nem szokott ennyire kiéleződni a helyzet, az intenzívosztályok kihasználtsága általában 50 százalékos. A Beteshda Kórházban jelenleg egy szabad hely van - hangzott el a vasárnap déli híradóban.



Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója az M1-nek azt mondta: jelenleg három gyereket kezelnek hörgőgyulladással. Hozzátette: ha a gyermek időben megkapja a kezelést, viszonylag gyorsan, néhány napon belül rendbejöhet. Szombati számában a Népszava írt arról, hogy megteltek a fővárosi gyermekintenzív ágyak, ezért a tisztifőorvos előre láthatóan a jövő hét közepéig nem engedi, hogy máshol ellátható intenzíves beteget a közép-magyarországi régióba hozzanak.

Az országos tisztifőorvos körlevélben utasította az egészségügyi intézményeket, hogy Budapestre lehetőleg ne küldjenek lélegeztetőgépre szoruló beteget, mert megteltek a fővárosi gyermekintenzív ágyak. A szaktárca tájékoztatása szerint amióta az Országos Mentőszolgálat végzi az intenzív ágyak nyilvántartását, most fordult elő először ilyen szükséghelyzet.

A közvetlen kiváltó ok az, hogy az utóbbi időben túlzottan megnőtt a csecsemő- és kisgyermekkorú, azonnali lélegeztetésre szoruló bronchiolitises (vírus okozta hörgőgyulladásos) betegek száma. A minisztérium prognózisa szerint a korlátozást várhatóan a jövő hét közepéig tartják fönn. A tárca azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az égési és a speciális szakellátást igénylő gyermekek számára továbbra is biztosítják az ország egész területéről az ellátást a fővárosi kórházak.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com