Ombudsman: visszás a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelés gyakorlata

Székely László a szabályok pontosítása, a jogértelmezés egységessé tétele érdekében fogalmazta meg javaslatait az igazságügyi tárcának és a bíróságoknak.

Felidézik: egy civil szervezet jelezte beadványában, hogy aggályokat vet fel az a szabályozás, hogy a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelés elrendelésekor az érintetteknek a kórházba szállítástól számított 27. napon kell legkésőbb kézhez kapniuk az intézkedés jogszerűségéről döntő határozatot, ami lényegében kiüresíti a fellebbezési jogukat.



Hozzáteszik: a jogorvoslat hatékonysága kiemelt alapjogi kérdés, ugyanis a bíróság az érintettek önrendelkezését, személyi szabadságát súlyosan korlátozó kényszerintézkedésről dönt.
A vizsgálat feltárta, hogy az igazságügyi tárca és a Kúria jogértelmezése között tartalmi ellentmondás van, ez pedig az ombudsman szerint önmagában sérti a jogbiztonság követelményét. A jelentés szerint az igazságügy miniszter által képviselt jogértelmezés áll összhangban Magyarország nemzetközi emberi jogi kötelezettségeivel és ez szolgálja a sürgősségi gyógykezelés alá vont személyek jogának megfelelő érvényesülését. Ennek alapján ugyanis a sürgősségi beszállítástól számított 96 órán belül írásba foglalt, indokolással ellátott, a beszállítás és a kényszergyógykezelés szükségességéről rendelkező elsőfokú határozatnak kell születnie.

Vagyis szükséges lenne az egészségügyről szóló törvény pontosítása - tartalmazza a dokumentum. Az alapvető jogok biztosa ezért felkérte az igazságügyi minisztert, hogy - a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bevonásával - készítse elő az egészségügyről szóló törvény olyan módosítását, amely megteremti a szabályok egységes alkalmazásának feltételeit. A biztos hangsúlyozta, hogy a pontosítással párhuzamosan szükséges felmérni a módosítás hatásait is, ezért javasolta az OBH elnökének, hogy fontolja meg egy olyan átfogó vizsgálat elrendelését, amely kiterjedne a sürgősségi beszállítás indokoltságának bírói megállapításához kapcsolódó eljárási gyakorlatra - közli a hivatal.

A biztos utalt arra, hogy gyakran jóvátehetetlenek a kiszolgáltatott helyzetben lévőkkel szemben alkalmazott jogszerűtlen, aránytalan intézkedés következményei. Ezért az ombudsman az igazságügy minisztert arra is kérte, gondoskodjon arról, hogy az igazságügyi elmeszakértők megfelelő képzést kapjanak a munkájuk bírósági eljárásban betöltött szerepének fontosságáról, a szakértői vélemények minimálisan szükséges tartalmi elemeinek köréről - tájékoztat az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com