Rétvári: az OECD szerint is javult az egészségügy helyzete

Kifejtette: a jelentés szerint az addigi meredek esés után a GDP közel másfél százalékának megfelelő forrásbővülés történt az egészségügyre fordított kiadások terén.

Az OECD adatai is visszaigazolják, hogy a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a magyarok könnyebben juthatnak hozzá sportolási, egészséges étkezési és orvosi ellátási lehetőségekhez - mondta Rétvári Bence. Kiemelte: Magyarországon a gyermekek az uniós átlagnál nagyobb biztonságban vannak a legjellemzőbb fertőző betegségektől, mert 99 százalékuk megkapja a gyermekkorban fontos oltásokat, míg az EU-átlag ennél alacsonyabb (96 százalék).



Ennek köszönhetően a gyermekek körében Magyarországon jelentősen visszaszorult mind a kanyaró, mind pedig a szamárköhögés. Fontos nemzetközi visszajelzés a mindennapos testnevelés bevezetésének eredményességéről, hogy a 11-15 évesek átlagosan többet mozognak uniós kortársaiknál - folytatta az államtitkár.
Hozzátette, a gyermekkori sportolás legfőképp az iskolában valósul meg, és az életrend részévé váló rendszeres sport az egészség megőrzésének egyik legfőbb garanciája.

Rétvári Bence kitért arra, hogy a világszerte kiemelt problémának számító mellrák és prosztatarák esetében is a kedvezőbbek közé tartozik a magyar helyzet. Az OECD felmérése szerint hazánkban a nők 0,055 százaléka küzd ezzel a betegséggel, míg az európai uniós átlag jóval magasabb, 0,074 százalék. A prosztatarák nálunk 100 ezer férfiból 38-at érint, ami alig fele az uniós átlagnak - jelezte.

Rétvári Bence beszélt az egészséges táplálkozás érdekében hozott kormányzati intézkedésekről, amelyek közül a chipsadót és a mintamenzát említette a legismertebbek között. Örömtelinek nevezte, hogy érezhetően javul a napi gyümölcsfogyasztás: az uniós átlag fölött áll Magyarország, a 6. helyre lépett elő.
Szólt arról is, hogy diplomás orvosból 14,5 jut 100 ezer magyarra, míg az EU-s átlag 12,3, a diplomás ápolók esetében pedig ugyanez az arány itthon 40,5, az Európai Unióban pedig 39,1. Az Emmi államtitkárának összegzése szerint az OECD számai azt mutatják, hogy az elmúlt hat év egészségügyet erősítő és a népbetegségeket megelőző lépései képesek voltak megfordítani a 2010 előtti negatív folyamatokat.

Mára elmondható, hogy a magyarok mindennapi élete egy lépéssel egészségesebbé és ezzel teljesebbé is vált - jelentette ki Rétvári Bence.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com