Rétvári: növelik az egészségügyi szűrésekre fordítható forrásokat

A jövőben még több forrást fordítanak az egészségügyi szűrővizsgálatok elvégzésére - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Rétvári Bence kiemelte: nem csak az átlagéletkort, hanem az egészségben eltöltött évek számát is növelni akarják. Elmondta, hogy az országban működő 61 egészségfejlesztési irodára korábban 900 millió forintot fordítottak, ezt a keretet 1,5 milliárd forintra növelték, hogy a jövőben még több szűrővizsgálatot végezhessenek el. Emellett a 2014-2020-as ciklusban az uniós forrásokból is milliárdokat fordítanak szűrőprogramokra.

retvari-bence

Kitért továbbá arra is, hogy a szűréseknél sikerült szemléletformálást elérni, számos újítást vezettek be: például egyre több rendezvényen jelennek meg szűrőbuszokkal nyári fesztiválokon. Továbbá az alapellátásban is megerősítették ezt a területet: a szakorvosok mellett mostanra több ezer védőnőt is kiképeztek, akik elvégezhetik a szűrővizsgálatokat.

Ezzel együtt a szűréseken való megjelenést is sikerült növelni. Az emlőszűrésen résztvevők aránya korábban 40 százalék körüli volt, mostanra ez 50 százalékra emelkedett. A HPV oltást kérők aránya kezdetben 70 százalék körüli volt, mostanra ez is 80 százalék körüli lett - mondta az államtitkár, hozzátéve: ez az egyik legsikeresebb új szűrőprogram.

Rétvári Bence a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kitért arra is, hogy a jövőben a vidéki kórházfejlesztések mellett a fővárosi kórházfejlesztés az egyik fontos feladat. Ennek kapcsán elmondta, hogy a tervezett új budapesti szuperkórház előkészítési feladataira már 1 milliárd forintot elkülönítettek.

Az egészségügyet érintő másik fontos feladatként azt nevezte meg, hogy a jövőben meg tudják akadályozni a kórházi adósságok rendszeres újratermelődését.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com