Szívultrahang készüléket kapott a kecskeméti kórház

A veleszületett szívrendellenesség felismerését segítő szívultrahang készüléket kapott a kecskeméti kórház – közölte a Bács-Kiskun Megyei Kórház orvos-igazgatója az MTI-vel.

Horváth Zsolt elmondta, hogy az újszülöttek kardiológiai vizsgálatára alkalmas ultrahangkészülék a múlt évben meghibásodott, ezért is fogadták nagy örömmel a Duna Aszfalt adományát.

sz

Az orvos-igazgató szólt arról, hogy Bács-Kiskun megyében évente minden századik újszülöttnél fennáll a szívrendellenesség veszélye, és minden ezredik eset azonnali sürgősségi beavatkozást igényel. Az új szívultrahang készülék jelentősen csökkenti az ilyen kritikus helyzetek számát – tette hozzá.

Horváth Zsolt fontosnak nevezte, hogy az új, korszerű eszköz nagyobb felbontású képi minőségének köszönhetően segíti az orvost a diagnosztizálásban, lehetővé téve a legapróbb veleszületett szívrendellenesség korai felismerését.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com