Elindult az időseket segítő infokommunikációs modellprogram

Elindult az időseket segítő infokommunikációs modellprogram, a projektben Budapest V. kerülete, valamint Szombathely és Kisvárda vesz részt - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára az idősek világnapján tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Solymár Károly Balázs hozzátette: a 2016. februárig tartó program célja az idősek életének megkönnyítése az infokommunikáció eszközeivel.
A programot az NFM 10 millió forintos keretösszeggel támogatta, ebből vásárolták meg a 75 év felettiek mindennapjait megkönnyítő eszközöket, okostelefont, internet-szolgáltatást és vészjelző karpereceket.

000

Az eszközöket kiszállították, a diszpécserközpontokat felszerelték, helyszínenként 40 közösségi szolgálatban részt vevő diákot és 15 közfoglalkoztatott szociális szakembert és informatikust vettek fel - ismertette. Közlése szerint a projekt tudományos kutatás is egyben: ellenőrzött körülmények között azt vizsgálják, hogy a digitális eszközök hogyan könnyítik meg a szépkorúak életét.

Jeneiné Rubovszky Csilla, az NFM idősek alapszolgáltatásainak fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa közölte: a részvételre első körben összesen 45 egyedül élő, 75 év feletti idős embert kértek fel.

A diákok szeptember óta tanítják az időseket az eszközök kezelésére, a rendszer már élesben működik. A vészjelző karperecen lévő gomb megnyomásával a jel azonnal beérkezik a diszpécserekhez, a központ munkatársa okostelefonon vagy az idős ember lakásában elhelyezett bázisállomás segítségével, kihangosítva kapcsolatot létesít a segítségre szorulóval.

A karperec automatikusan is képes riasztást küldeni, ha az azt viselő személy aktivitása csökken, rosszul lesz vagy elájul - mondta.

Hangsúlyozta, hogy az idős emberek három alapvető problémával szembesülnek a mindennapokban: a magányossággal, az egészségi problémák miatt tartós gondozásra szorulnak, valamint kiszolgáltatottságuk miatt bűncselekmények célpontjai, ezekre a programban digitális eszközökkel próbálnak megoldást találni. Ismereteik szerint egész Európában nincs hasonló program, ami ezeket egyszerre kezeli.

Jelenleg Magyarországon 751 ezer 75 év feletti él, ami a lakosság 7,6 százaléka, de alig 15 év múlva már közel egymillióan lesznek, így a lakosság 10,7 százalékát fogják jelenteni - hangsúlyozta. A modellprogram - ami a generációk közötti kommunikációt is ösztönzi - gyakorlati tapasztalatait 2016 első felében összegzik majd.

MTI

Hozzászólások


Játszótéren zsibongó gyerekek miatt háborognak egy győri lakótelepen

Játszótéren zsibongó gyerekek miatt háborognak egy győri lakótelepen

A lakók nem csak szóban akadtak ki, hanem felháborodott terjedelmes levelet is írtak.

Visszajuttatta a lány a moziban talált 770 ezer forinttal teli pénztárcát

Visszajuttatta a lány a moziban talált 770 ezer forinttal teli pénztárcát

A péceli lány egy percig nem gondolkodott hogy megtartja a talált pénzt.

Döbbenet: ezt adták enni a 10 hónapos babának a debreceni kórházban

Döbbenet: ezt adták enni a 10 hónapos babának a debreceni kórházban

Egy nagymama tette fel a fotót arról, milyen kórházi kosztot kapott a 10 hónapos unokája.

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Tilos használni vagy továbbadni a Bosch egyes tavaly gyártott vagy javított sarokcsiszolóját a cég tájékoztatása szerint.

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Csendes békés helyen élt egy röszkei pár, míg fel nem húzták az okoskerítést.

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Pápán az óvodások véletlenül hipós vizet ittak, 14-en kerültek kórházba.


Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

A 80 éves nénivel együtt várakozó Csillát nem vette fel a sofőr.

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Több ezer kilométert repült, hogy hazatérjen, itthon pedig kegyetlenül bántak vele.

Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Göbölpusztán a szomszédok szerint szenvednek a disznóbűztől az ott lakók.

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról.

http://ujhazak.com