Elkészült a Magyarországon telelő sasok 2016-os leltára

Elkészült a Magyarországon telelő sasok 2016-os leltára a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a nemzetipark-igazgatóságok és más civil természetvédelmi szervezetek együttműködésében.

Az egy időben történő megfigyelések miatt sasszinkronnak nevezett számláláson ismét rekordszámú, 421 felmérő vett részt országszerte, és növekedett a megfigyelt terület nagysága is.A megfigyelők az ország területének 19 százalékát vizsgálták, érintették a legjelentősebb ismert sastelelőhelyeket, ebből következően a lehető legpontosabb képet alkothatták az országban tartózkodó fajokról és ezek egyedszámáról - tájékoztatta az MME az MTI-t.

6

A 2016.
évi sasszinkron során 789-884 közötti rétisast és 346-392 közötti parlagi sast sikerült megfigyelni, ami a felmért területek méretéhez viszonyítva is valamelyest meghaladja az elmúlt évtized átlagát.A fokozottan védett státuszukhoz viszonyítva nagynak tűnő számok ellenére a sasok ma is nagyon ritkák.A fenti számok alapján a felmérés során bejárt sastelelőhelyeken, tehát a "legsasosabb élőhelyeken" is 100 négyzetkilométerenként mindössze átlag 4,5 rétisast és két parlagi sast figyeltek meg.

Hat szirti sast és 4-5 fekete sast, valamint további 13 nappali ragadozómadár-faj mintegy 7000 példányát, köztük kékes rétihéjákat, gatyás ölyvöket, kis sólymokat és közel 5500 egerészölyvet is megfigyeltek a szakemberek.A baglyok között erdei fülesbaglyokat, egy réti fülesbaglyot, egy uráli baglyot és kuvikokat regisztráltak, de megfigyeltek nagy őrgébicseket és túzokokat is.

Az éves sasszinkronok egyik kiemelt célja a ragadozó-mérgezések felderítése, hatásuk monitorozása és visszaszorításuk elősegítése.Ennek a funkciónak a létjogosultsága sajnálatos módon az idei szinkron alkalmával is beigazolódott - így derült fény az idei három ragadozómadár-mérgezéses eset egyikére is.

A régióban Magyarországon követik el a madarak elleni legtöbb bűncselekményt, az esetek csökkentése a külföldről érkező sasok védelme miatt nemzetközi felelősség is.Ebből a célból európai uniós támogatással jelenleg is folyik egy mérgezésellenes HELICON Life+ program az MME koordinálásában (www.parlagisas.hu).Részben a projekt eredményeképpen több alföldi területen szinte teljesen visszaszorultak a ragadozó-mérgezések, ahol a projekt elején még kéttucatnyi sas esett mérgezés áldozatául egyetlen év alatt.

MTI

Hozzászólások


Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

2017-es felújításokra százötven milliárd

2017-es felújításokra százötven milliárd

Útfelújítási program

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Geológiai látványosság Budapesten

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Több fontos főúton és autópályán lassabban autózhatunk!

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Életmentő kitüntetést kérnek arra a két fiatal fiúra, aki kihúztak egy házaspárt a jeges Balatonból.

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.


Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Munkagödröt talán ettől jobban el sem lehet keríteni, mégis megtalálta a részeg sofőr, aki bele is zúgott.

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Különleges jégpálya a 21. kerületben

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Sokkoló eset borzolja a jóérzésű és állatszerető emberek kedélyeit, amely Nógrádban történt.

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

A régebbiek jól tudják, hogy nem ilyen a kenyér, amit manapság vásárolunk – nem is kenyér!

http://ujhazak.com