Emmi: a gyerekek jóléte és jólléte kiemelt kormányzati cél

A gyerekek jóléte és jólléte kiemelt kormányzati cél, amely elválaszthatatlan a családokat megerősítő kormányzati programoktól - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága a gyermekek jogainak világnapja alkalmából pénteken az MTI-vel.EmmiA közleményben hangsúlyozták, Magyarország Alaptörvénye is kimondja, hogy minden gyereknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, valamint, hogy a szülők kötelesek gondoskodni kiskorú gyerekükről, és hogy a szülőknek a gyermekeik felnevelésével kapcsolatos kiadásait az adórendszeren keresztül ellentételezni szükséges.

Utóbbi rendelkezés teremtett alapot a családi adókedvezmény 2011-es bevezetéséhez - írták, hozzátéve, ennek köszönhetően az elmúlt négy évben mintegy 800 milliárd forint maradt a magyar családoknál, 2016-tól pedig tovább növelik a kétgyerekesek adókedvezményét.

A gyerekjóléti intézkedések közül kiemelték továbbá az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztését, a három éves kortól kötelező óvodáztatás bevezetését, az ingyenes tankönyvellátásra jogosultak számának növelését és az Erzsébet-program létrejöttét.

Úgy fogalmaztak, az elmúlt 25 évben ez a kormány tette a legtöbbet a gyermekek rendszeres étkeztetésért és a családok terheinek csökkentéséért. November 20-a a gyermekek jogainak világnapja, ugyanis 1959-ben ezen a napon fogadott el nyilatkozatot az ENSZ Közgyűlése a gyerekek jogairól, majd 1989-ben szintén ezen a napon fogadta el az ENSZ a Gyermekjogi Egyezményt, melyet Magyarország 1991-ben ratifikált.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com