Emmi: a kormány elkötelezett az idősek társadalmi részvételének elősegítése mellett

A kormány elhivatott az idősek értékteremtő, tevékeny társadalmi részvételének elősegítése és a magányos, segítségre szoruló idősek támogatása iránt is, ezért a jövőben még több lehetőséget ad társadalmi szervezeteknek, hogy ösztönözzék a nemzedékek együttműködését és az önkéntes közösségi szerepvállalást - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága szombaton az MTI-t.EmmiAz államtitkárság az idősek világnapja alkalmából kiadott közleményében jelezte: az idősebb korosztály életét több kormányzati intézkedés segíti. Ezek között említették, hogy a nők által 40 év munkaviszony után igénybe vehető nyugdíj bevezetésével a nők többszörös terhelését, szerepvállalását ismerik el, valamint segítik a nagymamák aktívabb szerepvállalását a család életében. 2011-es bevezetése óta mintegy 170 ezer nő vette igénybe a kedvezményt - közölték.

Kitértek arra is, hogy az elmúlt évek kedvező gazdasági folyamatainak köszönhetően a nyugdíjaknak nemcsak megőrizni sikerült a vásárlóerő-értékét, hanem az elmúlt négy évben emelni is, 8,4 százalékkal. A cél az egészségben eltöltött évek számának növelése, ezt szolgálja a szűrővizsgálatok, az egészségmegőrző intézkedések bővítése.

Napjainkban nem csupán a születéskor, hanem a 65 éves korban várható élettartam is folyamatosan emelkedik az országban - emelték ki. Emlékeztettek rá: az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává azzal a céllal, hogy elismerje az idősek családban és társadalomban betöltött szerepét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com