Emmi: magasabb presztízzsel járnak a tárca elismerései egy új rendeletnek köszönhetően

Magasabb presztízzsel járnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által odaítélt díjak az új elismerési rendeletnek köszönhetően - közölte a tárca kedden az MTI-vel.

Azt írták, azokat tüntetik ki, akik teljesítményükkel hozzájárulnak Magyarország és a magyar társadalom fejlődéséhez. A díjakat különböző "szakágakban" osztják ki, így egyebek mellett az egészségügy, a kultúra, a köznevelés, a szociális szféra, a családügy, az egyház és a sport területén.

emmi

Egyes elismeréseknél bővítették a kitüntetésben részesülők körét, ilyen például a Brunszvik Teréz-díj, amelyet már nemcsak a kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért, hanem a példaértékű, bölcsődei ellátás területén végzett tevékenységért is el lehet nyerni.

A Pro Vita díjnál szintén bővült az elismerhetők köre: a nőket már hatvan, a férfiakat pedig nyolcvan önkéntes véradás után kitüntetik, hiszen példamutatásukkal életeket mentenek úgy, hogy másokat is erre ösztönöznek - írták.
Kiemelték: nem csupán egyéneket, de szakmai szervezeteket is díjaznak.

Az Emmi új elismeréseket szintén alapított, ilyen például a Magyar Fiatalokért Díj, amely azokat tünteti ki, akik az ifjúságügy területén végeznek kiemelkedő szakmai munkát.

Több esetben nőtt az elismeréssel járó pénzjutalom mértéke, hogy ezzel is fokozódjon a díjak presztízse.
Az Emmi azokat a magyar embereket tüntetheti ki, akik példaértékű eredményeiknek, önfeláldozásuknak és kimagasló tevékenységüknek köszönhetően feltétel nélkül rászolgáltak erre - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com