Félmilliárd forintot csaltak Széchenyi Kártyával

Egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya programmal; a nyomozás 43 gyanúsított elleni vádemeléssel zárult - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden az MTI-vel.szécskA közlemény szerint a könyvvizsgálói és adószakértői ismeretekkel bíró szakemberek által irányított bűnszervezet hamis iratok, banki igazolások felhasználásával, egy céghálózaton keresztül, stróman ügyvezetők segítségével nagy összegű vállalati hiteleket vett fel több ismert pénzintézettől.

A cégeket prosperáló társaságoknak tüntették fel hamis számlák, manipulált banki igazolások, fiktív mérleg adatok, eredmény kimutatások, főkönyvi adatok segítségével, majd - a kölcsön folyósítását követően - elérhetetlenné tették azokat a hitelező banknak.

A banki ügyintézésre büntetlen előéletű embereket alkalmaztak, akik a hitelösszeg jóváírása napján a pénzt kisebb tételekben, készpénzben felvették vagy továbbutalták. A kiutalt hitelösszegeket újabb vállalkozások tőkéjének növelésére fordították, ezáltal hitelképessé téve őket újabb kölcsönök felvételére.

Annak érdekében, hogy az illegális jövedelmeket elválasszák a forrástól, a bevételeket úgy rejtették el, hogy a jövedelem végállomása, valamint a bűncselekményből származó pénz közötti kapcsolatot ne lehessen felderíteni. A pénz útjának álcázására keresztező és fedő műveleteket, téves, hibás utalásokat, illetve többszöri, több cég közötti követhetetlen, látszólag rendszertelen, azonban az elkövetők által előre megtervezett átutalásokat hajtottak végre.

A bűncselekményből származó vagyont beillesztették egy legálisan alapított vállalkozásba, ott bevételként tüntették fel, és mind a bevételi, mind a kiadási könyvelési adatokat meghamisították. A bűnszervezet feje, egy 48 éves debreceni nő jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

Ellene több büntetőeljárást is indítottak. A három irányító közül az egyik szökésben van, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A szövevényes ügy bizonyítására a nyomozók négy szekrényt megtöltő könyvelési anyagot foglaltak le, és 40 terabájtnyi adatot dolgoztak fel - írták a közleményben.

Az adóhatóság pénzügyi nyomozói üzletszerűen, különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás és különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt javasolnak vádemelést a Hajdú-Bihar megyei Főügyészségnek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com