Fidesz: az MSZP több száz kistelepülési iskolát zárt be, pedagógusok ezreit bocsátotta el

A Fidesz szerint az MSZP több száz kistelepülési iskolát zárt be, a falvakra hárította az iskolafenntartás terhét, pedagógusok ezreit tette utcára és cserbenhagyott több százezer rászoruló gyermeket.fidesz-logo_A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója ezt arra reagálva közölte pénteken az MTI-vel, hogy Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, pártja szerint nemzetstratégiai ágazattá kell tenni az oktatást Magyarországon, hogy a kormányzás egészét áthassa az oktatás elsődlegességének szemlélete.

A Fidesz tájékoztatása szerint a polgári kormányzás óta az állam felelősséget vállal az iskolák fenntartásáért és céljuk, hogy a gyerekek versenyképes tudással hagyják el az iskolapadot és egészségesebbek legyenek. Kiszámítható életpálya van a pedagógusok előtt, és elindult a pedagógus béremelési program - olvasható a közleményben. Közölték továbbá: évről évre egyre több gyermek vesz részt az ingyenes gyermekétkeztetésben, az ingyenes tankönyvellátásban, és az Erzsébet-táborokban.

Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikus sajtótájékoztatóján az OECD legfrissebb - a 2008 és 2012 közötti időszakot elemző - jelentésére utalva azt mondta, a dokumentum lesújtó képet mutat a magyar oktatás helyzetéről. Szerinte a jelentés arra világít rá, hogy a Fidesz által erőltetett oktatási lépések tudásválságot okoznak, illetve azt tovább mélyítik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Döbbenet: ezt adták enni a 10 hónapos babának a debreceni kórházban

Döbbenet: ezt adták enni a 10 hónapos babának a debreceni kórházban

Egy nagymama tette fel a fotót arról, milyen kórházi kosztot kapott a 10 hónapos unokája.

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Tilos használni vagy továbbadni a Bosch egyes tavaly gyártott vagy javított sarokcsiszolóját a cég tájékoztatása szerint.

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Csendes békés helyen élt egy röszkei pár, míg fel nem húzták az okoskerítést.

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Pápán az óvodások véletlenül hipós vizet ittak, 14-en kerültek kórházba.

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

A 80 éves nénivel együtt várakozó Csillát nem vette fel a sofőr.

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Több ezer kilométert repült, hogy hazatérjen, itthon pedig kegyetlenül bántak vele.


Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Göbölpusztán a szomszédok szerint szenvednek a disznóbűztől az ott lakók.

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról.

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

http://ujhazak.com