Fidesz-frakció: a baloldal a bevándorlók pártján áll

Szigetvári Viktor feljelentése is mutatja, hogy a magyar baloldal bevándorláspárti - reagált a Fidesz-frakció az Együtt elnökének szombati közleményére.fidesz-logo_Az Együtt elnöke közölte, hogy feljelentést tett ismeretlen tettes ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett közösség elleni uszítás gyanúja. Szigetvári Viktor szerint "A kormány nemet mond a kötelező betelepítési kvótára" szlogennel fémjelzett kormányzati kampány kimeríti e bűncselekmény tényállását.

A Fidesz-frakció szerint azt, hogy a baloldal bevándorláspárti, az is jelzi, hogy Szigetvári korábban munkát, lakhatást, szociális és egészségügyi ellátásokat is követelt a bevándorlóknak. A Fidesz azonban elutasítja az uniós betelepítési kvótát és folytatja ellene az aláírásgyűjtést, mert a betelepítéstől az országot meg kell védeni. "A kvóta értelmetlen, jogtalan, növeli a terrorveszélyt, veszélyezteti a kultúránkat és az európai emberek biztonságát" - írták.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár előzőleg ugyancsak közleményben reagált az Együtt elnökének közlésére. Tuzson Bence szerint Szigetvári Viktornak inkább azokat kellene feljelentenie, akik a nőkkel erőszakoskodnak és nem a bevándorlókat kellene védenie.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

A budapesti buszsofőr nem engedte felszállni az idős utast.

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

A látogatók kedvencénél daganatos betegséget fedeztek fel.

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.


Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

A menedékkérők testileg-lelkileg is szenvednek, ezért ki akarnak szabadulni.

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Újabb döbbenetes történet került napvilágra a budapesti közlekedésből.

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Befejeződött az idei ponty telepítés a Balatonnál, az eredmény felülmúlta az elvárásokat.

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

http://ujhazak.com