Fotókiállítás nyílt autista gyermekeket nevelő családokról (2. rész)

Nők kékben címmel autista gyermekeket nevelő családokról készült fotókból nyílt szabadtéri kiállítás a budapesti Madách téren szombaton, az autizmus világnapján.AutizmusAz eseményen Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a kormányzat oldaláról négy feladatra hívta fel a figyelmet, amit az autizmussal élők támogatása érdekében tenni kell. Elsőként említette a korai felismerés, a kora gyermekkori intervenció szerepét és jelentőségét.

Mint mondta, erre minden eddiginél nagyobb figyelmet fordít a kormányzat, fejlesztik a felismerés lehetőségeit, bővítik a pedagógiai szakszolgálatban dolgozók körét és a szakértői bizottságokat kifejezetten a három éves kor alatti gyermekekhez értő szakemberekkel.

Hozzátette: a kormány a korai fejlesztést célzó programot indít idén - uniós fejlesztési forrásból - több mint 5 milliárd forint keretösszeggel. Emellett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a civil szervezetek kezdeményezésére miniszteri biztos kinevezéséről döntött, így a közeljövőben Czeizel Barbara, a korai fejlesztés egyik elismert szakembere fogja miniszteri biztosként a korai intervenció ügyét egyengetni.

A másik terület az autizmussal élők ellátása, támogatása, az ellátó-rendszer bővítése, fejlesztése. Harmadikként említette a fogyatékossággal élők foglalkoztatását, amelynek elősegítésére program indul. Az államtitkár kiemelte: nagyon fontos, hogy a fogyatékossággal élők felnőttként is önállóan, vagy részben önállóan tudjanak boldogulni és aktivitást találni.

Negyedik pontként a szemléletformálást jelölte meg, amelynek célja, hogy minél jobban megismerjék az emberek a fogyatékossággal élőket, az autizmussal élőket, az autizmussal élő családok mindennapjait. Hozzátette: ezért indították a Családbarát Ország pályázat néven futott szemléletformáló kampányt.

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) elnöke elmondta: a kutatások szerint 1 százaléknál nagyobb előfordulási gyakoriságot mutat az autizmus, amely Magyarországon mintegy 100 ezer gyermeket és felnőttet, illetve családjaikat érinti.

Kiemelte: az autizmus olyan állapot, amelyben pont azok a képességek sérültek, amelyek a társadalmi beilleszkedéshez, kapcsolatteremtéshez elengedhetetlenek. A társadalom odafigyelése, értő segítése és a valós ismeretek ezért nagyon lényegesek ahhoz, hogy az autisták képesek legyenek beilleszkedni a társadalomba.

Kővári Edit hozzáfűzte: az AOSZ a Családbarát Ország pályázat révén az autizmussal élő nők, autista gyermekeket nevelő anyák életét szerette volna bemutatni. A tárlaton az idei Magyar Sajtófotó pályázaton is díjazott Komka Péternek, az MTI/MTVA fotóriporterének a lencséjén keresztül elevenedik meg négy, autista gyermeket nevelő édesanya és egy fiatal autista lány élete.

A szemléletformáló program célja, hogy erősítse az autizmussal érintett, nehezebb körülmények között élő családok, nők helyzetét, elősegítse társadalmi elfogadottságukat, valamint felhívja a figyelmet mindazokra az értékekre és erősségekre, amelyekkel ezek a nők és családok hozzájárulnak a társadalmi sokszínűséghez.

A szabadtéri tárlat április 22-ig tekinthető meg, majd országos körútra indul vándorkiállítás formájában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com