Gáncs Péter: Jézus küldetésében ott van Isten ember iránti bizalma

Jézus küldetésében ott van Isten ember iránti bizalma, az, hogy nem hajlandó lemondani az emberről. Miután sokáig próbálta messziről hívogatni, küldött neki üzeneteket, törvényeket és prófétákat is, végül megteszi azt a lépést, aminél tovább nem mehet, és ő maga jön el - mondta Gáncs Péter a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek.

Gáncs Péter karácsonyi üzenetében hangsúlyozta: az isteni bizalom pedig elvezet a feltámadás reménységéig is. Hiszen az emberi életet, majd az emberélet részét képező halált is megélő Isten húsvétkor azt is megmutatja, hogy az élet legfeljebb átmeneti vereséget szenvedhet.

gancs_peter

Az evangélikus püspök szólt arról, hogy Jézus nem álruhás király, aki "csak koldusgúnyaként veszi magára az emberlétet", hanem valódi közösséget vállal az emberrel. Még csak nem is csodagyerek, a megszületése után harminc évig teljes csönd veszi körül. Senki nem foglalkozik azzal, hogy a názáreti ácsműhelyben növekszik egy fiatalember, aki valamire készül. Ebben is az átlagos emberi életutat követi - mutatott rá -, hiszen a legtöbb ember harmincéves korára tudja, ki akar lenni.

Gáncs Péter arra is felhívta a figyelmet: Isten "gyermekvállalása és gyermekké válása" volt az igazi kockázat: vállalta, hogy nem felnőttként, hanem átlagos kisdedként érkezzen a világba, és végigjárja az emberi élet útját.

A gyermek mindig a reménység hitvallása - emelte ki, hozzátéve, Isten gyermekké válása az embert is "arra a reménységre szabadítja föl", hogy az életnek akkor van értelme, ha továbbadja. Ezért is olyan reményteli a karácsonyi csoda, hogy "gyermek adatik nekünk", és ez a gyermek felnő, és teljes életet él.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com