Gróf Tisza Istvánra emlékeztek Debrecenben

Szobrának megkoszorúzásával emlékeztek szombaton az 1918.október 31-én meggyilkolt gróf Tisza István néhai miniszterelnökre.tisza"Gróf Tisza István olyan egyéniség volt, akit nem lehetett helyettesíteni" - mondta megemlékezésében Bölcskei Gusztáv, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.
Leváltani, eltávolítani, megölni lehetett, de helyettesíteni nem, alakja ott magasodik Magyarország huszadik századi történelme felett - tette hozzá a volt tiszántúli református püspök.

Bölcskei Gusztáv felidézte, hogy csak 2000-ben jött el az idő, amikor vissza lehetett állítani az addig a helyi Déri Múzeum pincéjében őrzött Tisza-szobrot, amelynek meglétéről korábban még csak tudomásuk sem volt.Emlékezetett rá, hogy a szobrot 1945-ben "a magukat értelmiségieknek valló debreceni bölcsész hallgatók" kezdeményezésére döntötték le talapzatáról.

A rektor figyelmeztetett a mai értelmiség felelősségére, ami kiterjed "városra, országra, az egész nemzetre".Legyen áldott gróf Tisza István emléke - mondta, majd azt kívánta, hogy a nagyformátumú politikusnak legyenek méltó követői "a város, hazánk javára, egész nemzetünk felemelkedésére".

A megemlékező szavak után a debreceni önkormányzat, az egyetem, a pártok és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták gróf Tisza István néhai miniszterelnök szobrát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


A magyar patrióta orvos tudását Oroszországban is elismerték

A magyar patrióta orvos tudását Oroszországban is elismerték

A Moszkvai Állami Egyetem elismerése nemzetközi léptékben is fontos!

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

Ököllel verték meg az 5 éves kislány arcát egy fővárosi óvodában

Ököllel verték meg az 5 éves kislány arcát egy fővárosi óvodában

Egy budapesti óvodában egy 5 éves kislányt ököllel ütött meg egy kisfiú, a szülőknek mégsem szóltak.

Első alkalommal észleltek fehércsőrű búvárt Magyarországon

Első alkalommal észleltek fehércsőrű búvárt Magyarországon

Magyarországon először figyeltek meg fehércsőrű búvárt a balatonföldvári mólónál december 3-án. Nagy valószínűséggel az elmúlt napokban tomboló északi szél sodorhatta a Kárpát-medencébe ezt a Közép- és Kelet-Európában rendkívül ritkán megjelenő madárfajt - közölte a Magyar Madártani és Természetvéd

Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem és 24 karátos arany berendezés legalább 360 millió forintba került a Szent István-teremben, Orbán Viktor új lakhelyén – Magyarország adózói jól teljesítenek.


Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Felrobbant az internet, hogy miféle rasszista és bevándorló ellenes település Ásotthalom, polgármesterével az élen!

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Morvai Krisztina és Grespik László jogászok beszélnek a 2006-os budapesti rendőr terrorról!

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

http://ujhazak.com