Gyöngyöstarján polgármestere reméli, mielőbb visszakapcsolják a gázt az iskolában

Gyöngyöstarján polgármestere arra számít, hogy még hétfőn visszakapcsolja a gázt a szolgáltató, így újra lesz fűtés a Heves megyei település általános iskolájában, a helyi művelődési házban és könyvtárban, valamint a polgármesteri hivatalban is.

Nagy Károly (független) hétfőn az MTI-nek felidézte: a gázszolgáltató még péntek délután kapcsolta le a gázt az iskolában és az azzal egy rendszeren lévő önkormányzati intézményekben, miután az iskolát fenntartó és működtető Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem fizette ki a gázszámlákat. Hozzátette: bár az almérőre kötött polgármesteri hivatal rendezte a saját számláit, a szankció őket is érinti.

klik

Elmondta azt is: az iskolában egyelőre nincs tanítás, a szülők gondoskodtak a 147, zömmel helybéli diák elhelyezéséről. Hétfőn nem nyitott ki sem a művelődési ház, sem a könyvtár, és a polgármesteri hivatalban is csak legfontosabb teendőket látják el, miután alig 14 fok van az épületben.

A 2400 lakosú település polgármestere kitért arra: a szülők már korábban felvetették, hogy az iskola működtetését az egyházra kellene bízni, ezért egy hónapja felvették a kapcsolatot az egri katolikus főegyházmegyével.

"Jó színvonalú az iskolánk, csak elavult az épület. A korszerűsítésre pedig nem látunk garanciát, talán egy másik üzemeltetővel több sikerrel járnánk" - tette hozzá.

A vezetékhálózatot üzemeltető Tigáz szóvivője, Száraz Gábor elmondta: miután a Klik rendezte a tartozását a gázkereskedő MET Magyarország Zrt.-nek, ők 24 órán belül visszakötik a gázt. A legfontosabb persze az lenne, hogy a Klik, mint az állampolgárok, fizessen időben a szolgáltatásért - közölte.

Arról, hogy hétfőn valóban visszakapcsolhatják-e a gázszolgáltatást a gyöngyöstarjáni iskolában és az önkormányzati intézményekben, az MTI a MET-et és a Klik-et is megkereste, amelyek későbbre ígértek választ.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com