Ha stadion, vagy vár környékén laksz, akkor el lehet menni! – magyarországi életképek

„Derült égből villámcsapásként” érte a hír már több hete a Diósgyőri vár környékén élő néhány családot, hogy az építendő vár körüli vizes árok miatt el kell költözniük, mert az önkormányzat ingatlanjaikat kisajátítja.


A Bodrogi Zsigmond utca egy szakaszán élő családok természetesen nem akarnak költözni. Miskolcon volt már rá példa, hogy utcákból kiköltöztettek embereket a stadion újjáépítés miatt. Most azonban Kriza Ákos Miskolc Fideszes polgármestere kész tények elé állított néhány családot, amikor lakossági tájékoztatóra hívta őket a vár rekonstrukciója kapcsán.

0

„Nemrég kaptunk egy levelet az önkormányzattól. Lakossági tájékoztatóra hívtak bennünket, azt írták, a vár rekonstrukciójával kapcsolatban. De azt álmodni sem mertük, hogy ez azt jelenti, hogy nekünk el kell innen költöznünk” – meséli Jenő az utca egyik lakója, aki idős édesanyjával és családjával él olyan családi házban, ahol gyermekként is élt és itt nőtt fel.

A lakossági tájékoztatón Kriza Ákos Fideszes polgármester, a város főépítésze, ügyvéd, osztályvezető és a MIK képviselői kijelentették, hogy az ingatlanokra a városnak szüksége van a várárok vizes árkának életre keltése érdekében.

Amennyiben ezt valaki nem fogadja el, akkor jön a kisajátítás. Panellakást ajánlva olyan embereknek, akik nem csak szép környezetben, hanem családi házban töltötték eddigi életüket.

Jenő felesége Ágnes azt is elmondta, hogy az utcából két család elmenne, de a többiek maradnának. Kriza Ákos polgármester a lakóknak azt mondta, hogy az ingatlanokért 10%-al többet kapnának valódi értéküktől. Holott ilyen esetekben, más országokban erkölcsi kártérítést is kapnak a tulajdonosok.

1

Ebben az utcában lakik olyan család is, aki háziállatokat tart és olyan papagájokat tenyészt, amiknek nagy értékük van. A család ezt a tevékenységet hobbiból csinálja. Ezeket az állatokat azonban panellakásba nem lehet költöztetni.

Az utca egyik lakója is meglehetősen háborog Cs. István személyében, aki fajátékok és hangszerek készítésével foglalkozik. Kertjében pedig van egy szép körhinta, amire nagyon büszke. Azonban a várárokba nem is volna szabad, vizet tenni, mert itt van egy nagy mennyiségű ivóvíz bázis, amelynek minősége kiváló. Ez, ha megszennyeződik, Miskolc ivóvízellátása jelentős problémának nézhet elébe!

2

A néhány héttel ezelőtt keletkező kálváriának vannak új fejleményei is.

A vár mellett élő családok már nagyon várják, hogy az önkormányzat mennyi összeget ajánlana fel a családi házakért. Még arról nem kaptak hivatalos írásos értesítést, hogy házukat, telküket egyáltalán meg akarja-e vásárolni valaki.

A várárok vízzel való feltöltése a Bodrogi Zsigmond utca egy végét és a Haller utca néhány házát kellene még feláldozni az önkormányzat akaratának. Valójában 16 ingatlant és kedves családok életét érinti a várárok átalakítása. Közülük nem mindenki kapott lakossági tájékoztatóra való meghívást, amelyet május 27-én tartottak meg.

A jelenlegi várárokban lovasrendezvényeket szoktak tartani A jelenlegi várárokban lovasrendezvényeket szoktak tartani

Így vannak olyan ingatlantulajdonosok, akik az értékbecslőt be sem engedik házukba, amíg nem születik közgyűlési határozat, ami jelenleg nyári vakáción van.

„Elképzelésünk sincs, hogy mennyit kapunk majd. Bújjuk az internetet, új házat keresünk, de amíg nem tudjuk, milyen összegre számíthatunk, addig tárgyalni sem tudunk senkivel. Többen is nehezen hagynák ott a vár környékét. A szülők házát örökölték meg, azt újítgatták fel hosszú évek során összekuporgatott pénzükből” – nyilatkozta az egyik elkeseredett háztulajdonos a boon.hu-nak.

Az érintett terület önkormányzati ellenzéki képviselőjét megkereste a boon és azt nyilatkozta, hogy értékbecslést csak azok számára készítenek, akik az értékbecslő szakembert beengedték. Egyébként is ellenzéki képviselőként nincs betekintése az üggyel kapcsolatos dokumentumokba.

„A legutóbbi közgyűlési ülésen felszólaltam ebben az ügyben. Kértem a városvezetést, hogy erkölcsi kártérítés is illesse meg a lakókat, hiszen ők nem akarnak elköltözni a vár mellől, és legtöbben Diósgyőrben szeretnének családi házat vásárolni” – nyilatkozta az ellenzéki képviselő.

A közgyűlési anyag csak akkor jöhet létre, ha az ingatlanokat érintő összes értékbecslés megtörténik.

„Az önkormányzat minden lakóval személyesen tárgyal és egyeztet majd, éppen az ő érdekeiket tartva szem előtt” – kapta a választ a boon, amikor megkereste az önkormányzatot, hogy minden lakó kérdésére választ kapjanak.

A választ azok a családok várják, akik már generációkon keresztül élnek a várárok környékén Miskolc és Magyarország egyik legszebb helyén.

Az alábbi videókon megnézhetjük a légi felvételeknek köszönhetően, hogy milyen utcarészeket, házakat, családok életét akarja szétrombolni a város önkormányzata.





Forrás: boon.hu

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com