Horváth Csaba: Tarlós István feleslegesen ment Orbán Viktorhoz

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője szerint Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester pénteki látogatása Orbán Viktor miniszterelnöknél teljesen felesleges volt, mert nem hozott eredményt a város számára.mszpA szocialista politikus a főpolgármester szokásos heti sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált.Tarlós István délelőtti sajtótájékoztatóján a miniszterelnöknél tett látogatásáról számolt be újságíróknak.
Horváth Csaba mellébeszélésnek, magyarázkodásnak nevezte Tarlós István szavait, a miniszterelnöknél tett péntek reggeli látogatását pedig kuncsorgásként értékelte.

Az ellenzéki fővárosi képviselő a kormány és a főváros kapcsolatáról szólva úgy fogalmazott: amit a kormány Budapesttel művel, az szimpla lopás.
Állítását azzal indokolta, hogy miközben a budapestiek napi 18-20 milliárd forint adót fizetnek be, ebből nem kapnak vissza 4 százalékot sem, ezért kell a főpolgármesternek kuncsorognia a miniszterelnöknél.

Véleménye szerint a budapestieknek legalább az adójuk 10 százalékát vissza kellene kapniuk, az önkormányzat ebből gazdálkodhatna, és így nem függene a mindenkori kormánytól.Tarlós Istvánnak a 3-as metróról szóló bejelentésére utalva - ami szerint a felújításhoz a kormány 50 milliárd forintot biztosít - azt mondta: őt nem nyugtatta meg Orbán Viktor ígérete.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra sem tudni, mikor kezdődik a beruházás, mikor ér véget, mikor zárul a buszpótlás tendere, továbbá azt sem, milyen pénzből történik majd a beruházás.
Hozzátette: azt sem tudni, hogy ha a késedelem miatt baleset történik, akkor ki lesz azért a felelős, a kormányzat vagy a főváros.

Horváth Csaba szerint a hulladékgazdálkodást illetően is felesleges utat tett meg a főpolgármester, mert nem sikerült megoldani az ügyet.Úgy fogalmazott: ha Tarlós István lemond valamilyen összegről, akkor arról mond le, hogy a budapestiek megkapják a befizetett pénzükért az eddigi szolgáltatást.

Budapest számára veszteségként értékelte a HÉV állami kézbe vételét, azt, hogy több mint 103 kilométernyi villamosvonal és elővárosi vasútvonal kezelése kerül el a fővárostól.Arról beszélt, attól tart, hogy ha az állam úgy működteti majd a HÉV-et, mint a MÁV-ot, akkor rosszabb minőségű lesz a szolgáltatás.Az államosítás ma már garancia a gyengébb minőségű szolgáltatásra - fogalmazott.

A politikus szerint felveti a hűtlen kezelés gyanúját, hogy a főváros mindössze 19 milliárd forintra értékelte a HÉV-vagyont.Közölte azt is, a következő közgyűlésen újra előterjesztést tesznek arra, hogy a Szabadság-híd jövő nyártól hétvégenként - ahogy az idei nyáron, az újbudai Bartók Béla úti villamospálya felújításának idején - újra közösségi tér lehessen, tehát, hogy zárják le péntek estétől vasárnap estig a gépjármű- és villamosforgalom elől.

Őrsi Gergely, a budapesti MSZP ügyvezető alelnöke, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.MSZP-delegáltja bejelentette, pénteken kezdeményezik az FKF felügyelőbizottsága rendkívüli ülésének összehívását, mert úgy tudják, a fővárosi cégnél egy tanácsadó napi 353 ezer forintért dolgozik.

Horváth Csaba ezzel összefüggésben azt mondta, a következő közgyűlésen "átláthatósági bizottság" felállítását kezdeményezi; a testületnek korrupciógyanú esetén vizsgálatot kellene indítania.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Nem fáradtság okozta a magyar buszbalesetet!

Nem fáradtság okozta a magyar buszbalesetet!

A veronai balesetben a buszt magyar sofőrök vezették.

Szmogriadó Budapesten

Szmogriadó Budapesten

Veszélyes szállópor koncentráció, hétfőn reggel 6 órától szmogriadó

Bölcsődéből vitte el a gyámügy a munkásszállón lakó nő gyerekét

Bölcsődéből vitte el a gyámügy a munkásszállón lakó nő gyerekét

Egy munkásszállón élő nőt kegyetlenül elszakítottak gyerekétől.

Kegyetlen: saját ágyában hűlt ki a 11 éves cukorbeteg kisfiú

Kegyetlen: saját ágyában hűlt ki a 11 éves cukorbeteg kisfiú

Megrázó tragédia történt Székesfehérváron, ahol egy fiút ágyában kihűlve találtak meg

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.


2017-es felújításokra százötven milliárd

2017-es felújításokra százötven milliárd

Útfelújítási program

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Geológiai látványosság Budapesten

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Több fontos főúton és autópályán lassabban autózhatunk!

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Életmentő kitüntetést kérnek arra a két fiatal fiúra, aki kihúztak egy házaspárt a jeges Balatonból.

http://ujhazak.com