Idén már ötnapos lesz a 32-es határvadász emléktúra

Idén már ötnapos túrával emlékeznek az ezeréves határt védő 32-es határvadász zászlóaljra. A Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület által immár hatodik alkalommal megszervezett, mintegy 50 kilométeres, augusztus végi túrán bárki részt vehet.32-es határvadász emléktúraAz első és második világháborús eseményekre emlékező túrákra augusztus 26-án a gyimesbükki Rákóczi-vár melletti parkolóból indulnak. Innen autóbusszal utaznak Úz-völgyébe, ahol részt vesznek a második világháborús megemlékezésen. Úz-völgye telep volt az első település, ahol a Vörös Hadsereg betört az országba.

A második napon Bodzavám térségbe mennek tovább, ahol a Haza járó, a közmédia honismereti műsorának Bodzai-havasok - A hadak útján a bodzai határszélen című epizódjának helyszíneit látogatják végig a túra résztvevői, majd a prázsmári szász erődtemplomot is megnézik.

Augusztus 28-án az Ugra-tetőre Sebő-hadnagy keresztjéhez indulnak a túrázók.
A résztvevők reggel 8 órakor a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium udvaráról indulnak az Ugra-gerincre, ahol 10 órától megemlékezésen és misén vesznek részt. A misét és a szentbeszédet Berszán Lajos atya, a gimnázium alapítója mondja. Innen mintegy 24 kilométeres körtúrára indulnak a Fehérbükk-tetőre, és a Bot-havas útvonalon vissza a gimnáziumig.

A 32-es határvadász emléktúra negyedik napján a Kontumáció kápolnától a Bilbók-tetőre mennek, az Orbán Ferenc által készített második világháborús emlékműnél 12 órától Salamon atya gyimesbükki plébános mutat be emlékező ünnepi szentmisét.
A szervezők leírása szerint a második világháborúban súlyos harcok dúltak ezen a helyen, több hősi halált halt katona fekszik a közeli tömegsírban.

A túra utolsó napja reggelén a Hidegségi általános iskola diákjai ünnepi műsort adnak a túra résztvevőinek. Majd a Hidegség-patakáról a Kovás-pataka - Naskalat útvonalon keresztül mennek Csíkszentdomokosra. (1944 szeptemberében Sebő Ödön ezen az útvonalon vezette ki katonáit az orosz gyűrűből). Csíkszentdomokoson Ferencz Alajos polgármester fogadja a megemlékezőket, majd a községháza dísztermében egy kulturális műsoron vehetnek részt a túrázók.

A Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület programja szerint a túrán saját felelősségére bárki részt vehet. A túrák - mint az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban írták - közepes edzettségi szintet igényelnek, azonban magas hegységre jellemző földrajzi és hirtelen változó időjárási viszonyokra kell készülni. Ugyanakkor kiemelték, hogy a túrákon az Erdélyi-Kárpát Egyesület tagjai is részt vesznek, így "garantált, hogy a legszebb útvonalon, biztonságban" haladhassanak.

A rendezvényeken nincs részvételi díj, de a helyi magyar iskolák és a Rákóczi-vár felújításának támogatására van lehetőség. Az iskolai könyvtárak számára könyvadományokat is fel lehet ajánlani. A szervezők kiemelték: az emlékutak nem "teljesítménytúrák", nincs szintidő. Céljuk, hogy méltóképpen emlékezzenek az első és második világháborús eseményekre, és - mint fogalmaztak - "őrizzük hős katonáink emlékét és erősítsük a szétszakított magyarság összetartozását".

A programok támogatója a Honvédelmi Minisztérium. Az augusztus végi ötnapos emléktúráról bővebb információk találhatók a www.keszenleti.hu oldalon, valamint a 32-es határvadászok útja Facebook-oldalán.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Döbbenet: ezt adták enni a 10 hónapos babának a debreceni kórházban

Döbbenet: ezt adták enni a 10 hónapos babának a debreceni kórházban

Egy nagymama tette fel a fotót arról, milyen kórházi kosztot kapott a 10 hónapos unokája.

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Tilos használni vagy továbbadni a Bosch egyes tavaly gyártott vagy javított sarokcsiszolóját a cég tájékoztatása szerint.

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Csendes békés helyen élt egy röszkei pár, míg fel nem húzták az okoskerítést.

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Pápán az óvodások véletlenül hipós vizet ittak, 14-en kerültek kórházba.

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

A 80 éves nénivel együtt várakozó Csillát nem vette fel a sofőr.

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Több ezer kilométert repült, hogy hazatérjen, itthon pedig kegyetlenül bántak vele.

Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Göbölpusztán a szomszédok szerint szenvednek a disznóbűztől az ott lakók.

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról.

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

http://ujhazak.com