Árvíz - OMIT: több mint kétszáz kilométeren van védekezés

A magyarországi folyószakaszokon már több mint kétszáz kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség. Több településen tovább romolhat a helyzet - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vasárnap az MTI-vel.

ávkA közlemény szerint több mint tizenhárom kilométeren (a Rábán és a Pinkán) a legmagasabb, harmadfokú készültség van érvényben. A Dráván 56,4 kilométeren másodfokú, továbbá több mint 149 kilométeren (a Dunán, a Lajtán, a Murán, a Zala folyón, valamint a Principális-csatornán) elsőfokú készültség mellett védekeznek a szakemberek.

A Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság védelmi szervezetéhez már hét vízügyi igazgatóság területéről rendeltek át műszaki irányítókat, gátőröket, vízhozammérőket. A Balatonnál a vízparti településeken sehol nem kellett helyi vízkárelhárítási védelmi fokozatot elrendelni, de kijelölték a védekezésért felelős helyi szakembereket.

Siófok éjszaka műszaki segítséget kért a vízügyi igazgatóságtól a városban a heves csapadék miatt kialakult elöntések kezelésére. A vízügyi igazgatóság három nagyobb teljesítményű szivattyút adott át, az összegyűlt csapadékvíz átemelése jelenleg is tart.

A vízügy közleménye szerint szombat éjjel meghibásodott a Lendvadedesi (Gosztolai) tározónál a vészárapasztó betonburkolata, de azt már sikerült stabilizálni. A Lenti-patak visszahúzódott medrébe, a vízügyi igazgatóság átadta a védekezést az önkormányzatoknak. A vészárapasztón kifolyó víz mezőgazdasági területet öntött el - írták.
A bizonytalan meteorológiai helyzet miatt fennáll a veszélye annak, hogy Zalaszombat, Gáborjánháza, Bödeháza és Szijártóháza településen esetleg tovább romlik a helyzet. Lenti térségében - tekintettel a délelőtti folyamatos esőzésre - nem javasolja a visszatelepítést az OMIT.

Jelenleg nyolc vízügyi igazgatóság területén összesen huszonhárom szakaszon van elrendelt készültség. Ebből hat szakaszon harmad-, kilenc szakaszon másod-, nyolc szakaszon elsőfokú készültség van érvényben. Az elöntött terület nagysága 6100 hektár, ebből 1300 hektár vetés-szántó.

Az OMIT a közleményében kitért arra is, hogy a jelenlegi szélsőséges időjárás és a több folyón várható rekord közeli árhullám alátámasztja azt a vizsgálatot, amelyet a kormány rendelt el a mértékadó árvízszint felülvizsgálatával kapcsolatban.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com