Hidegfront érkezik, de hét közepén még 25-26 fok is lehet

A jövő héten elején érkező hidegfront ellenére a hét közepéig marad a 20 Celsius-fok körüli meleg, a hétvégén viszont helyenként már 10 fokig sem melegszik a levegő - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel.

omszAz országos, középtávú előrejelzés szerint a héten sokfelé várható eső, zápor, s többször megerősödik, olykor viharossá fokozódik a szél is.

Hétfőn országszerte várható néhány órás napsütés, de már délelőtt is lesznek átmenetileg felhősebb körzetek, majd délutántól észak felől sokfelé megnövekszik a felhőzet, és elszórtan záporok is kialakulnak, néhol dörgéssel, villámlással.

Délelőtt sokfelé megélénkül, az északi országrészben meg is erősödik a szél. A késő délután érkező hidegfronthoz kapcsolódóan néhol viharos szélrohamok is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 5-11 fok között alakul, de egyes völgyekben és a Kiskunság néhány pontján ennél hidegebb is lehet. A maximumhőmérséklet 19-24 fok között valószínű.

Kedden a hajnali, reggeli órákban a déli megyékben még előfordulhatnak záporok, de napközben sok napsütés is várható. Főként az ország középső harmadában lehet erős a légmozgás. A leghidegebb órákban 3-8 fok lehet, nappal 13-17 fokig melegszik a levegő.

Szerdán napközben is sok napsütés várható. Az ország keleti felében fordulhatnak elő néhol záporok. Elsősorban az Észak-Alföldön megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet 0 és 6 fok között valószínű, északon, északkeleten talajmenti fagy is lehet. A maximumok várhatóan 19-23 fok között alakulnak.

Csütörtökön napos, száraz idő várható. A leghidegebb órákban 3-8 fok lehet. Napközben 22-26 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken eleinte délen még napos idő lesz, de napközben egyre többfelé várható eső, zápor. Helyenként megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 6-11, a legmagasabb hőmérséklet 18-25 fok között alakul.

Szombaton eleinte szórványosan eshet az eső, majd délutántól elszórtan zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. Nagy területen viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban 5-10 fok lehet. Napközebn 8-13 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap is nagy területen lesz viharos a szél. A kevés napsütés mellett szórványosan zápor is előfordulhat. A minimumhőmérséklet 0 és plusz 5, a maximumhőmérséklet 8-13 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com